Kategória: Életmód
2024.04.08

Lisztérzékenység-szűrés indult a kecskeméti óvodákban

Napjaink egyik fontos egészségügyi problémája a lisztérzékenység, amelynek időben történő felismerése számos súlyos szövődménytől óvhatja meg az érintetteket. Az önkormányzat támogatásával a kecskeméti óvodákban a gyermekek ingyenes szűrővizsgálaton vehetnek részt. A szűrés egy iránydiagnózist ad, ezt követően kell felvenni szakorvossal a kapcsolatot a szülőkek.
2024.04.07

Négy új helyszínen mutatják be a vizes élőhelyek természeti értékeit

A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.
2024.04.07

Így jártak a kecskemétiek: nagyon hülyén

A tavalyihoz hasonlóan idén is több százan voltak kíváncsiak – aktív résztvevőként, vagy épp csak nézőként – a Hülye Járás Napjára Kecskeméten szombat délután. A hangulatos esemény közös bemelegítéssel kezdődött a Tér a térben, majd a null-kilométerkőt megkerülve ide is tért vissza a csapat, közben kreatívabbnál kreatívabb "hülye járásokat" bemutatva a nézők és egymás nagy derültségére. A Tér a térben végül sor került az immár hagyományos hosszúlépés-versenyre, majd a díjak kiosztásával zárult a vidám áprilisi esemény.
2024.04.06

Vásárral, kóstolókkal, előadásokkal ünnepelt a négy éves Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt

Termelői és kézműves vásárral, kóstolókkal, előadásokkal ünnepelt szombaton az Ifjúsági Otthonban a négy éves Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt. A reggel 9 órától délután 15 óráig tartó vásáron közel 20 kiállító jelent meg, és előadást tartott dr. Dittrich Ernő klímakutató, mérnök. A rendezvény mottója az volt: "Kifogás helyett: légy te a változás!"
2024.04.02

Zubor Melissza és Nemcsik Mátyás az Ifjúsági Otthonban tartandó zöld napról

Négy éves idén a Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt. Ennek apropóján termelői expóra és vásárra, közönségtalálkozóra, kóstolókra és tapasztalatcserére várják az érdeklődőket az Ifjúsági Otthonban április 6-án, szombaton. A zöld nap az önkormányzat segítségével valósul meg. A szombati rendezvényről és annak hátteréről beszélgettünk a KTV Kiemelő magazinjának kedd esti adásában Zubor Melisszával, a Zöld Misszió Csomagolásmentes Bolt alapítójával és Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselővel.
2024.03.29

Így dobhatjuk fel a húsvéti lakomát

Szinte minden évben előkerülnek a klasszikusok: töltött tojás, tojáskrém, sonkás tekercs, kalács. Kedvelt húsvéti receptjeink ízletesek és kiadósak, így feltétlenül helyük van az ünnepi asztalon. Érdemes figyelembe venni azonban, hogy ezek kivétel nélkül megterhelik az emésztésünket. Bár az ünnepi szezon hagyományosan nem az újításról szól, ha nyitottak vagyunk, akár új kedvenceket is avathatunk.
2024.03.25

Maroshátra készülnek a Kiskunsági Barangolók  

Ötéves évfordulója alkalmából idén a Maroshát természeti értékeit és kulturális kincseit térképezi fel a Kiskunsági Barangolók Turista Baráti Társaság. A kis csapat célja, hogy népszerűsítse a természetjáró hagyományokra épített túrázást, és minél több emberrel ismertesse meg a magyar tájakban rejlő értékeket.
2024.03.23

Teltházzal, óriási sikerrel zajlott a harmadik Cifra Borséta

Teltházzal, azaz a kiállítókkal együtt több mint 400 résztvevővel, óriási sikerrel zajlott le a harmadik alkalommal megrendezett Cifra Borséta péntek este a kecskeméti Cifrapalotában. A szecessziós palota csodálatos környezetet teremtett a kóstolónak, melyen az ország vezető pincészeteinek borait kóstolhatták végig a borszeretők, és a pezsgők között is szép tételeket találhattak a minőségi italok kedvelői. Két pohár között finom borkorcsolyák lendítették tovább az embert a következő kóstolás felé, és aki művészeti élményre vágyott, a XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé képeit is megtekinthette a földszinti kiállítóteremben.