Bár a gazdasági mutatók egyelőre nem kedvezőek a foglalkoztatók számára, a nyugdíjasok alkalmazása továbbra is kiváló lehetőség a vállalkozók számára. Többek között ez hangzott el ma (pénteken) a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet országos rendezvénysorozatának kecskeméti állomásán az Iparkamarában. A rendezvényt Engert Jakabné alpolgármester nyitotta meg, aki pozitív példaként említette a CédrusNet Kecskemét programot, amelyen keresztül az önkormányzat élen jár az aktív időskorúaknak szóló képzési programokban.
A Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány Kecskemét városának támogatásával idén is segíti a pályakezdő fiatalok lakhatási nehézségeit. A pályázat beadási határideje 2025. február 5-én 24:00 óra.
Harmadik alkalommal mérhették össze tudásukat a jövő egészségügyi dolgozói. A Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny Bács-Kiskun Vármegyei döntője ma kezdődött a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Skill Laborjában.
A gazdasági nehézségek ellenére a magyar munkaerőpiac továbbra is viszonylag stabilnak mondható. Bár a foglalkoztatottak száma az elmúlt időszakban kis mértékben csökkent, és a munkanélküliségi ráta is emelkedett, a munkaerő iránti kereslet több ágazatban is jelentős maradt. Ugyanakkor az egyes térségek foglalkoztatási helyzetében számottevő regionális különbségek figyelhetők meg.
A hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatásával egészül ki a már elindult Bács-Kiskun, jó itt lenni! elnevezésű program. A megyeházán tartott mai (péntek)fórumon elhangzott, hogy a 2027-ig tartó események sorában többek között népszerűsítik majd a vidéki életet, de lesznek prevenciós előadások, egészségfejlesztő programok, valamint főleg az idősekre koncentrálva digitális kompetenciafejlesztések is.
Elindult a TEDD+ADD közösségépítő program, egy olyan interaktív városépítő játék, mellyel alapjaiban szeretnék átformálni át az önkéntességet Kecskeméten. A projektgazda AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. mai sajtótájékoztatóján mutatta be az applikációjukat, melyen keresztül többek között egymásra találhatnak az önkéntesek és a városban létező önkéntes programok.
A frissen átadott új telephelyén kezdhette meg a mai munkanapját a Mozgáskorlátozottak Bács-Kiskun Vármegyei Egyesülete. Jelenleg 32 főt tudnak foglalkoztatni két műszakban. A munka során rajzlapokat, naptárakat és origami hajtogatáshoz használható színes papírokat csomagolnak be.
A kormány 2024-ban is meghirdette a „Nyári diákmunka” programot, Bács-Kiskun vármegyében, 195 millió forint támogatást biztosítva erre. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehettek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek, elősegítve ezzel a munkatapasztalat megszerzése mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is.
Jövőd a tét! címmel nyílt pénteken pályaválasztási kiállítás a Messzi István Sportcsarnokban. A kiállításra – ahol 56 tanintézmény és szervezet mutatkozik be – 40 iskolából több mint 4.000 diákot, leginkább 7. és 8. osztályos tanulókat várnak.
Október a látás hónapja, október 15. pedig 1976 óta a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja. A nemzetközi Fehér bot napja alkalmából díjátadóval és színes programokkal várta a látássérülteket és a támogatóikat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete.
A Gáspár András Technikum kadét növendékei tették rendbe ma reggel a Noszlopy Gáspár parkot, illetve a mellette lévő kecskeméti '48-as emlékkő környezetét. Az önkéntes munkát követően a fiatalok ezt követően az október 6-i, nemzeti gyásznapról is megemlékeztek.
Átadták a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház új, 1,5 milliárd forintból megépült nővérszállóját csütörtökön délelőtt. Az ünnepségen Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára azt mondta, az ápolás az egyik legszebb hivatás, amit az ember választhat magának. Kiemelte: a magyar kormány az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsülésén túl az életkörülmények javítását is folyamatosan célul tűzi ki.
Extra juttatást vezetett be és az éjszakás órabérek után járó pótlékot is jelentősen, 20%-kal megemelte szeptemberben az ország egyik vezető sütőipari vállalata, a Félegyházi Családi Pékség.
22 kiállító, 80 betölthető állást kínált az érdeklődőknek a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási osztályának mai (péntek) állásbörzéjén. A kiállítók az italgyártástól, a honvédségen és mezőgazdaságon át az autóiparig számos munkakörben ajánlottak elhelyezkedési lehetőségeket a munkanélkülieknek, illetve a pályát módosítani szándékozóknak. A rendezvényhez idén az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa is csatlakozott.
Szeptember 27-én pénteken 9.00 órai kezdettel Állásbörzét rendez a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kecskeméten, a Klapka u. 34. szám alatti Foglalkoztatási Osztályon.
Az informatikai mérnök hallgatók gyakorlatorientáltabb képzését segíti, a GAMF Kar Informatikai Tanszéken az NJE Start Program keretében ma aláírt megállapodás. Az IB Controll Kft.-vel kötött szerződés révén a diplomát szerzett fiatal szakemberek tudása jobban igazodik majd a munkaerőpiaci elvárásokhoz.
Csaknem 800-an vettek részt az idei Hírös Vacsorán, további 139-en pedig, bár nem tudtak jelen lenni, támogatói jegy váltásával álltak a rendezvény mellé. Így összesen közel ezer fő támogatta idén a Hírös Vacsorát, ezen keresztül pedig a kecskeméti szakképzésben részt vevő tehetséges, rászoruló diákokat. A Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara immár 16. alkalommal rendezte meg a jótékonysági vacsorát a Hírös Hét Feszitvál keretében. A KTV Gazdasági Ablak című műsorában megszólalt Gaál József, az iparkamara elnöke, Gáspár Ferenc, a NAK vármegyei elnöke, valamint Csatos Erika, az Álomjövő Tanácsadó Iroda alapító-tulajdonosa.
A Deltaplast Zrt. Kecskemét legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonban lévő vállalata, amely az elmúlt 30 évben folyamatos fejlesztéseivel dinamikus növekedést ért el, így a vállalat mára a hazai PET előforma, illetve a nemzetközi gépkocsi alkatrészgyártás meghatározó szereplőjévé vált.
A TERMOSTAR Kft. stabil munkahelyet, változatos feladatokat és versenyképes jövedelmet biztosít valamennyi munkavállalójának. Kecskemét legnagyobb energiatermelő vállalata – a megújuló energia hőtermelésbe integrálása érdekében - átfogó fejlesztést hajtott végre. A fejlesztés lehetőséget nyújtott a csapat bővítésére!
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.