Meg nem erősített információk szerint a járműben három személy tartózkodott, mindannyian könnyű sérüléseket szereztek. A mentőautó beteget nem szállított. Fotó: Sebességmérés/Útinform Kecskemét
Egyhangúlag szavazták meg a képviselők a TOP Plusz Városfejlesztési Programterv támogatásait a tegnapi közgyűlésen. A döntés értelmében többek között felújítják a Búzavirág utcát, városi esőkerteket alakítanak ki és fejlesztik a Guba parkot is.
Kecskemét több pontját érintő forgalomszabályozási előterjesztésekről döntött mai ülésén a Működő Város Bizottság. A testület a sebességkorlátozást, illetve a tehergépjárművek behajtási tilalmát kezdeményező lakossági kérések mindegyikét támogatta.
Két személyautó ütközött össze az 5312-es úton, Kalocsa és Miske között. A karambol következtében mindkét jármű utasai a roncsokba szorultak, egyiküket újra kellett éleszteni. A helyszínre a kalocsai és a paksi hivatásos tűzoltók érkeztek, akik feszítővágó segítségével szabadították ki a sérülteket. A két életveszélyes sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
Ma egészen késő estig meglepetés várja az utasokat Kecskeméten. Buszra szállt ugyanis két Télapó, hogy a helyi közlekedést még élvezetesebbé tegye december 6-a alkalmából. Összesen 500 kiló édességet osztanak ki a KEKO munkatársai. A Kecskeméti Közlekedési Központ és az Inter Tan-Ker Zrt. immáron ötödik alkalommal szervezte meg a hírös városban az édességosztást.
A Kecskeméti Városrendészet ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2024. december 7-én és 2024. december 14-én Kecskeméten díjmentes lesz a parkolás a Városrendészet üzemeltetésében lévő fizető várakozási területeken.
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Bácsalmáson, a Szent János utca külterületi szakaszán. Egy személyautó elütött egy helybéli kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette.
Augusztus óta próbajelleggel járnak a 201-es és a 202-es vonalszámú buszok a Nyíri út meghosszabbításán és a Ladánybenei úton. Az utaslétszámot január 31-ig figyeli a Kecskeméti Közlekedési Központ (KeKo), és amennyiben úgy vélik, hogy szükség van a két pluszjáratra, akkor rendszeresíteni fogják azokat.
Tíz újabb térfelügyeleti kamerarendszer telepítéséről szavaztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. A dr. Homoki Tamás alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint többek között Széchenyivárosban, Vacsiközben, Műkertvárosban és a belvárosban is lesznek új kamerák.
A téli szünettől, tehát december 22-től egységesíti a Kecskeméti Közlekedési Központ helyi járatainak vonalszámozását. Átmeneti időszakban a buszok homlok- és oldalkijelzőin az új mellett a régi vonalszámot is feltüntetik. Ennek ellenére az átállás nem lesz könnyű az utasoknak és a KeKo-nak sem. A részletekről beszélt a KTV-ben Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezető igazgatója.
December 22-től új vonalszámokat kapnak a helyi járatok. A Kecskeméti Közlekedési Központ annak érdekében, hogy könnyebben megszokják az új számokat a helyiek, a bevezetés időpontjától a forgalomban lévő autóbuszok homlok- és oldalkijelzőin az új mellett a régi vonalszámot is feltünteti.
Elkezdődött a ballószögi általános iskola utcájának leaszfaltozása. Most 190 méteren történik munkavégzés: az aszfaltozás mellett ívkorrekciót, útszélesítést hajtanak végre a szakemberek, valamint az egyik kereszteződésben kiemelik az utat, mely csökkenteni fogja a járművek sebességét. További 300 méternyi út aszfaltozása is tervben van, amely becsatlakozik a főútba, ahol így a forgalom is csökkenni fog majd.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország második legnagyobb járműgyártója és Bács-Kiskun megye egyik legjelentősebb munkaadója környezetvédelmi innovációiért és eredményeiért vállalati fenntarthatósági díjat nyert.
A Kecskeméti Városrendészet felhívja a kecskemétiek figyelmét, hogy a gyalogos és kerékpáros forgalom továbbra is tilos és életveszélyes a park lezárt szakaszain!
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.