Véget ért a Mobilizált Kormányablak első heti menetrendje. A héten folytatódik a program, Kecskeméten parkol le a gyárak és intézmények előtt az ügyintézést segítő busz.
A közműadónak köszönhetően tud a Bácsvíz Zrt. olyan fejlesztésekbe belevágni, amelyekre ad hoc módon van szükség –erről Kecskemét polgármestere beszélt a Rádió 1 Gongban. Szemereyné Dr. Pataki Klaudia kiemelte, hogy a vízdíjakból nem tudott volna a cég forrást felhalmozni az ilyen jellegű munkákra, ugyanis 2013 óta nem változott a vízdíj Kecskeméten, csupán bruttó 310 forint egy köbméter víz ára.
A jövő héten, szeptember 8. és szeptember 12. között a Kecskeméti járásban, valamint a Kiskunhalasi járás területén várja ügyfeleit a két kormányablakbusz, amelyek az év során a vármegye valamennyi járásába eljutnak majd.
Egy technológiai vezeték helyreállításán dolgoznak a Műkertvárosban a Bácsvíz munkatársai. Mint megtudtuk, nem ivóvízcső sérült, hanem egy ipari létesítmény szennyvíz-vezetéke.
Kecskemét ikonikus víztornyának építési története olvasható a BÁCSVÍZ Zrt. közösségi portálján. Az érdekes történetet rövidítve tesszük közzé. Az üzembe helyezés körüli eseményeket Szigeti Tibor, a cég korábbi vezérigazgató helyettese, így idézi fel:
Újrafestették a Szent István körúton a biciklisávok útburkolati jeleit. Ez annak a sorozatnak a része, mely nyár elején vette kezdetét Kecskeméten. A város vezetés közlekedési stratégiája ugyanis az, hogy fejlesszék a kerékpáros közlekedést, ennek pedig az az első lépése, hogy a biciklizés biztonságos legyen.
20%-kal adják olcsóbban közkedvelt termékeiket a Kecskeméti Széktói Strand vendéglátósai augusztus 1-jétől. Dr. Fekete Gábor alpolgármester posztjából kiderül, hogy azért döntöttek így az eladók, mert látták, hogy „a strand egyre kedveltebb hely a családok számára, továbbá, hogy az önkormányzat is kedvezményes belépőjegyeket kínál a polgárok számára”.
A Lurkókaland Képességfejlesztő Alapítvány vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása” pályázati konstrukció keretén belül. A támogatott program azonosító száma NTP-TEHETSEG-24-0032, a támogatás mértéke 2.496.000 Ft.
A legújabb fejlesztésnek köszönhetően a 112 segélyhívó szakemberei közvetlenül a Gondosóra felhasználójával tudnak kapcsolatba lépni, így a segítség még gyorsabban érkezik – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
A napokban jelent meg az a lakossági távhőpályázati kiírás, amely a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segíti a társasházakat és lakásszövetkezeteket. Az országosan felhasználható keret ötmilliárd forint.
Az Aktív Kecskemét program keretében ma (hétfő) elindult az Aqua Fitness, a Kecskeméti Fürdő hullám medencéjében. A mostantól minden hétfőn reggel kezdődő foglalkozásokhoz bárki csatlakozhat, előzetes bejelentkezést követően.
Ezen a héten, május 26. és május 30. között a Kecskeméti járásban, valamint a Bajai járás területén várja ügyfeleit a két kormányablakbusz, amelyek az év során a vármegye valamennyi járásába eljutnak majd.
A meteorológiai előrejelzések szerint végre búcsút inthetünk az erős éjszakai lehűléseknek! Ezért a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2025. május 19-én reggel központilag leállította a távfűtést, és megkezdte azoknak a műszaki karbantartási munkáknak a tervszerű végrehajtását (pl. vízórák hitelesítését), amelyeknek köszönhetően szeptemberre minden készen áll majd, hogy ismét zökkenőmentesen indulhasson a fűtési szezon Kecskeméten.
Horváth Aliz már ötévesen tudta, hogy orvos szeretne lenni. Természetes reakció ez egy érdeklődő kislánytól, akinek a kishúga szívproblémával jött világra. Az egész család és az ő gyermekkora is ezen betegség körül forgott. Jöttek-mentek az orvosok az erdélyi panelházban, s volt, hogy maradt a vizsgálatok után fecskendő a házban, amivel Aliz éjjel-nappal a kedvenc maciját gyógyította. A víz már ömlött a plüssből, de az orvoslás és a gyógyítás iránti vágy nem szűnt meg – a parentifikált gyermekkor pedig hozta magával a később oly hasznosnak bizonyuló munka iránti iszonyú mennyiségű alázatot, szorgalmat és lendületet.
Idén már 29-ik éve szervezi meg a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a kecskeméti állásbörzét. A mai rendezvényen (péntek) 22 kiállító, 70 munkakörben, 400 állást kínált.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.