Kategória: Kecskemét
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.02.20

Kecskeméti TE: Pászka Lóránd szerencsét hozott

Az átigazolási időszak utolsó napján lett a KTE játékosa Pászka Lóránd, aki az MTK elleni 5-0-os sikert már a kispadon élhette meg. A társak már azzal viccelődtek, hogy meghozta a szerencsét, és természetesen örül, hogy rögtön ilyen élménnyel gazdagodott. Beilleszkedett és várja a lehetőséget, családját pedig nagyon meghatotta, hogy a 12-es mezszámot választotta. Nehéz meccsre számít Felcsúton is új játékosunk.
2025.02.19

Egy különleges pályaorientációs nap a Kada Elek Technikumban

Az idei pályaorientációs napon is számos érdekes és hasznos előadás várta a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikum diákjait. Különböző szakmákba nyerhettek betekintést az iskola tanulói, azt is megtudhatták mi vár rájuk egy leendő állásinterjún, arra hogy készülhetnek fel, egy cégalapítás hogy folyik. Mindezek mellett állatvédelmi szemléletformálás is folyt a mai rendezvényen.
2025.02.19

Az új járóbeteg irányítási rendszer tapasztalatai -Dr. Lódi Brigitta háziorvos volt a KTV vendége

Hamarabb jusson el a beteg orvoshoz és hamarabb kezdjék el kezelni – ez az eredeti célja annak az új Járóbeteg irányítási rendszernek, amely 2024 júliusa óta működik. Lényege, hogy már az Egészségablak applikációban illetve telefonon is lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre. Az új rendszer első fél évének tapasztalatairól beszélt ma Dr. Lódi Brigitta, háziorvos a KTV Kiemelő magazinban.
2025.02.19

2025 első közgyűlése jön

A szakbizottságok után, csütörtökön megkezdi idei munkáját a kecskeméti közgyűlés. 2025 első ülésének napirendjén a tervek szerint 16 előterjesztés megtárgyalása szerepel. A képviselők egyebek mellett döntenek majd a tavalyi költségvetés módosításáról, a köztisztviselői béremelésről, valamint az önkormányzati bérlakásépítési program folytatásáról.
2025.02.19

Fergeteges ütőhangszeres koncert 25 fellépővel

Jótékonysági hangversenyt rendeztek a Kodály Iskolában. Az ütőhangszeres tanszak javára szólt a muzsika kedd délután a Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében. A fergeteges hangulatú koncerten az intézmény jelenlegi és korábbi zeneiskolai és zeneművészeti szakgimnáziumi ütős diákjai, valamint tanárai – Palotás Gábor és Majsai Bálint –, továbbá meghívott zenésztársaik muzsikáltak. Az est „sztárfellépői” a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ütőegyüttesének tagjai voltak.
2025.02.19

Kigyulladt egy lakó- és melléképület Szentesen

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy lakó- és egy melléképület Szentesen, a Szeszfőzde-dűlőben. A város hivatásos tűzoltói két vízsugárral oltották el a lángokat, az épületbe légzésvédelem mellett hatoltak be. A ház több fala leomlott, odabenn senkit nem találtak. A rajok az utómunkálatokat végzik. Forrás: Katasztrófavédelem A szomszéd elmondta, hogy nagy robbanások voltak, amikor kijött a […]
2025.02.19

Sikerül helyben tartani a széchenyivárosi rendelőket

Megoldást találtak a Széchenyi sétány 6. szám alatti orvosi rendelők helyben tartására. A felújítási munkálatok pontos tervezése még zajlik, az előzetes számítások szerint 100 millió forint alatt fog maradni a bekerülési összeg, melynek kifizetését az önkormányzat magára vállalta. A mai sajtótájékoztatón Engert Jakabné alpolgármester hangsúlyozta, az épületrész külső és belső átalakításon fog átesni, hogy az megfeleljen a szigorú szabályozásoknak.
2025.02.18

Kecskeméti gimnáziumok az élvonalban

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) ünnepélyes gála keretében ismerte el és díjazta Magyarország 100 legjobb gimnáziumát. A Várkert Bazárban megrendezett eseményen több mint 300 vendég, köztük oktatási szakemberek, iskolaigazgatók és diákok gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék a tanári munka és a tehetséggondozás eredményét.