Hiába közelednek az ünnepek, a Kecskeméti Városrendészet rendületlenül végzi munkáját, védik a lakosok érdekeit. Ezen célok és elvek mentén lendültek nyomozásba és kutattak fel egy illegális szemetelőt tegnap.
Ebben az időszakban nagyon megszaporodtak a tűzesetek, amelyről a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is tájékoztat. Közleményükben hangsúlyozzák, a hasonló esetek elkerülése érdekében tanácsos füstérzékelőt beszerezni, ami a tűz keletkezésének elején jelez, amikor még van idő cselekedni.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki alig két hónap leforgása alatt öt kiskunfélegyházi üzletből és egy kecskeméti nagyáruházból is lopott. Utóbbi üzletben a lopott dolgokat a ruházatába és két táskába rejtette, majd azokkal megpróbált fizetés nélkül kisétálni az áruházból, azonban a biztonsági őrök feltartóztatták.
A Kecskeméti Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki röviddel azután, hogy őt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt eltiltották a járművezetéstől, mopedautót vezetett, amelynek műszaki problémái miatt ráadásul közlekedési balesetet szenvedett.
Két új komplex tűzoltógépjármű-fecskendővel és egy terepjáróval bővült a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gépjárműparkja. Az egyik gépjárműfecskendő a kecskeméti, a másik a kiskőrösi hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, míg a Volkswagen Amarok terepjáró a katasztrófavédelmi igazgatóságon teljesít majd szolgálatot.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben a szervező-irányító szerepet betöltő, alkoholtermékek forgalmazásával foglalkozó vádlottak a külföldről beszerzett áru értékesítését terhelő ÁFA fizetést több éven át fiktív számlákkal kerülték el.