Kategória: Közlemények
Dátum választó
Rendezés
2025.09.01

Lemondott tisztségéről dr. Csizmadia Norbert

A Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriuma tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy Dr. Csizmadia Norbert, a testület elnöke lemondott tisztségéről. Dr. Csizmadia Norbert lemondásával is azt kívánja kifejezni, hogy az egyetem iránti elköteleződése töretlen, és a döntésével kiemeli, hogy a jelenlegi fejlődési szakaszban különösen fontos megőrizni azt a stratégiai nyugalmat és kedvező légkört, amely az ő elnöksége alatt bontakozott ki a kecskeméti felsőoktatásban.
2025.09.01

Ma elindult Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja

Mától hivatalosan elindult az Orbán Viktor által július elején bejelentett Otthon Start program, amely a kormány tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb állami otthonteremtési támogatás fiataloknak. A fix 3 százalékos kamatú, akár 25 éves futamidejű, 10 százalékos önerővel elérhető állami kamattámogatott lakáshitel soha nem látott lehetőséget nyújt az első lakásukat megvásárolni kívánók számára.
2025.09.01

Kosárlabda: második helyen végeztünk Debrecenben

Ivkovic Stojan szakmai igazgató: Egynagyon jó meccs volt. Három negyedet kontrolláltunk, a végén viszont érezhetően elfáradtunk, és ott lépett el a Debrecen. A dobószázalékunk is elmaradt a jótól (büntetők: 17/29, hármasok: 8/33). Ez is a fáradtság számlájára írható, illetve el is fogytunk, csak kilencen játékos volt ma bevethető. Tisztában vagyunk vele, hogy a bajnokságban teljesen más […]
2025.08.31

Újabb csőtörés a Nyíri úton

A pénteki csőtörés helyszínétől mintegy 50 m-re ismét vízfeltörés történt Kecskeméten a Nyíri úton. A hírt a Bácsvíz Zrt. közölte közösségi média oldalán.
2025.08.30

Sikeresen zárult a határon átnyúló természetvédelemért indított forFUTURE projekt folytatása

Augusztus végén lezárult az „Ismerd meg – védd meg! Közös figyelemfelhívás a határ menti környezetvédelmi és természetvédelmi kérdésekben” (forFUTURE) projekt, amely az Európai Unió Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program társfinanszírozásával valósult meg. A projekt a korábbi előzmények folytatásaként valósulhatott meg, s számos, természetvédelmet népszerűsítő produktumot tett le az asztalra.
2025.08.26

Karbantartási munkák kezdődtek a Kecskeméti Fürdőben

A strand a fürdővel megegyező nyitvatartási rend szerint, 6-21 óra között lesz látogatható. A strandon a fürdős bérletek felhasználására nincs lehetőség. A Kecskeméti Fürdő várható nyitása: 2025. szeptember 6-án, 6:00 óra. Tervezetten szeptember 6-án, szombattól a fürdő minden szolgáltatása ismét használható lesz. A fürdőbe szóló bérletek, október 31-ig, a fürdő jegypénztáránál, a zárva tartással megegyező […]