Három napon át Málta adott otthont az ide ISKA Európa Bajnokságnak. Az EB-n itt ismét voltak a kecskeméti Star Gym Küzdősport Egyesület versenyzői, akik 3 arany és egy ezüstérmet szereztek.
Kitelepült a dániai Skrydstrup légibázisra a Magyar Honvédség öt JAS-39 Gripen repülője. A vadászgépek a Ramstein Flag 2025 többnemzeti repülő harcászati gyakorlaton vesznek részt, amelyet Hollandia, Németország és Dánia légtereiben tartanak április 11-ig – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
14 török vendégdiákot és 4 tanárt fogad ezen a héten a Kecskeméti Katona József Gimnázium. A kapcsolattartás célja egymás kultúrájának és városának megismerése mellett az angol nyelv intenzív használata.
Itteni látogatásuk második napján hazánk első számú közgyűjteményében járt Bartosz Kaliński úr, Szent II. János Pál pápa szülővárosa, a lengyelországi Wadowice polgármestere és két vezető munkatársa. A csütörtöki budapesti vizitációt Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója szervezte.
Közelmúltban a Mercedes kecskeméti gyárában tesztelték azt az Apollo névre keresztelt robotot, később logisztikai és gyártási környezetben használhatják majd. A gyár a Kecskeméti Médiacentrum érdeklődésére azt írta, hogy a humanoid már Berlinben van, további fejlesztés céljából.
Malaga nemcsak a gyönyörű tengerpartjáról és gazdag történelméről híres, hanem a kifinomult andalúz konyháról is. Ha valódi kulináris élményekre vágysz, akkor ez a vibráló spanyol város tökéletes úti cél számodra. Fedezd fel, hogyan élvezheted a legjobban Malaga gasztronómiai kínálatát, miközben a helyi ízek és kultúra elvarázsolnak.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Benkő Tibor, korábbi honvédelmi miniszter tartott előadást tegnap este a Tudomány és Művészetek Házában. A beszélgetés alapját az adta, hogy három éve ezen a napon robbant ki az ukrán-orosz háború.
A Neumann János Egyetem meghatározó szerepet vállal az Európai Egyetemek Szövetsége által létrehozott konzorciumban, amely célul tűzte ki a duális képzés fejlesztését és annak nemzetközi szintre emelését. A finnországi Kuopioban megrendezett találkozón a résztvevők közös stratégiát dolgoztak ki a jövő munkaerőpiaci kihívásainak kezelésére.
Egy sváb családi hagyatékot vehetett át térítésmentes hagyatékátadás formájában a Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat. A hivatalos átadás a városháza Kada Elek termében volt csütörtök délután.
Hétfőn, kedden és szerdán (2025. január 20-22.) Magyarország területén halad át a brit haderő konvoja, hogy részt vegyen a Steadfast Dart 2025 NATO-gyakorlaton Romániában.
Ukrajnának és a Közel-Keletnek békét, Szudánnak emberiességi segélyt kért Ferenc pápa karácsonyi üzenetében, amelyet szokás szerint a római Szent Péter-bazilika erkélyén mondott el több ezer hívő előtt az ünnep első napján, és amelynek végén áldását adta a városra és a világra (Urbi et Orbi).
A Magyar Nemzeti Bank november 21-22-én már ötödik alkalommal rendezi meg a Budapest Eurasia Forumot, amely a Matolcsy György jegybankelnök által megfogalmazott "tehetség-tudás-technológia-tőke négyesének" hívó szavait állítja középpontba. A konferencia témájához kapcsolódva a fórumon együttműködési megállapodás született a világ élvonalához tartozó Tsinghua Egyetem, az MNB, továbbá a Budapesti Metropolitan Egyetem és a kecskeméti Neumann János Egyetem között - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
A december 7-én újranyitó Notre-Dame elevenedett meg a Malom Központban pénteken. A felújítást támogató francia Groupama biztosító VR-szemüveggel és 3D-nyomtatóval idézte meg a legendás székesegyház középkori világát a bevásárlóközpont földszintjén.
Újabb nemzetközi siker a Star Gym házatáján. A csapat két versenyzője is dobogós lett a koszovói Európa-bajnokságon. Antal Ferenc (Manó) aranyéremmel térhet haza súlycsoportjában ugyanis nem talált legyőzőre.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka miatt vádat emelt tizenegy személlyel szemben, akik rossz anyagi körülmények között élő, több esetben nekik érzelmileg is kiszolgáltatott nőket németországi prostitúciós munkára vettek rá, ám az ígért busás fizetés helyett elvették tőlük a kuncsaftoktól kapott pénzeket.
A hétvégén Bécsben rendezték meg a ISKA szervezet Muay Thai világbajnokságát, amelyen 40 ország több mint 1000 versenyzője vett részt. A kecskeméti Star Gym harcosai 5 versenyzővel indultak el a VB-n és valamennyi fiataljuk világbajnoki címet szerzett. Gratulálunk Major Maxim, Hevér Alex, Antal”Manó”Ferenc, Ajtai Benji és guatemalai Nathan teljesítményéhez.
A kecskeméti Neumann János Egyetem és az azeri Nahicseván Állami Egyetem együttműködési megállapodást kötött Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnökének és Tahir Taghizadeh, Azerbajdzsán magyarországi nagykövetének közvetítésével.