Kategória: Film
1127 találat

Kecskemét | Film | Irodalom | Képzőművészet | Kultúra
2026.01.20
Koncertek, kiállítások, irodalmi estek, filmvetítés a magyar kultúra napja alkalmából
Január 22-én és 24-én változatos programok várják az érdeklődőket a magyar kultúra napja alkalmából városunkban. A kísérő programok január 20. ás 31. között színesítik az eseményt.

2026.01.15
Animációs filmjeinknek értéket kell hordozniuk
A szerzői rövidfilmekre, az új alkotói generáció támogatására, a sorozatok folytatására, valamint új magyar filmek készítésére fókuszálna a Kecskemétfilm Kft. újonnan kinevezett ügyvezető igazgatója, Tóth László István, aki idén január 1-től vette át a legendás kecskeméti filmes műhely vezetését annak nem kevésbé legendás alapító-vezetőjétől, Mikulás Ferenctől. Tóth László István 1989 óta a kecskeméti stúdióban dolgozik. Rajzolóként kezdte pályáját, azóta pedig majd’ minden pozíciót végigjárt, egészen a társproduceri feladatokig és a stúdió nemzetközi fórumokon való képviseletéig. Elkötelezett a legmagasabb minőség és az élethosszig tartó tanulás mellett, és azt vallja, hogy a kecskeméti animációs műhelyből kikerült filmeknek nemcsak szórakoztatniuk kell, hanem értéket is közvetíteniük. Interjúnk Tóth László Istvánnal.

Kecskemét | Civil szféra | Film | Kultúra
2026.01.13
Minden csillag – Közönségtalálkozó az Otthon moziban
Január 10-én bemutatták az Otthon moziban Olasz Renátó elsőfilmes rendező Minden csillag című, fekete-fehér filmalkotását. A vetítést követően a közönség találkozott a fiatal rendezővel.

2026.01.13
Egy püspök, akit nem lehetett elhallgattatni – film készült Boldog Romzsa Tódor életéről
A Kecskeméti Otthon Moziban volt Bokor Attila új történelmi-életrajzi filmje, a Romzsa Tódor premier előtti vetítése. A II. világháború utáni magyar keresztényüldözés egyik legmeghatározóbb alakjának szívbemarkoló történetét dolgozza fel. Ez nem csak egy egyházi személyről szóló film, hanem az emberi méltóság, a hit és a lelkiismeret erejének példázata. A rendíthetetlen görögkatolikus püspök vértanúságát, a XX. század diktatúráinak legtragikusabb fejezetét exkluzív környezetben tekinthették meg a kecskemétiek a vasárnap.

2026.01.12
Kisfilm készült a Kecskeméti Arborétumról
Ismeretterjesztő kisfilm készült a Kecskeméti Arborétumról, mely szabadon elérhető az interneten. A körülbelül félórás film a kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület jóvoltából született meg egy sorozat keretében, mely a vármegye hungarikumait és értékeit mutatja be. A sorozatban két további kisfilm is készült a közelmúltban, az egyik Bugac értékeit, a másik a kiskunfélegyházi libatartás hagyományát és jelenét tárja a nézők elé. A célközönséget elsősorban a megye iskolásai adják, de bárki hasznos tudáshoz juthat a filmekből, és kedvet kaphat a környék felfedezéséhez.

2025.12.10
Elhunyt Balázs Péter színművész
Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) saját halottjának tekinti - közölte a tárca szerdán az MTI-vel. A szolnoki Szigligeti Színház társulatának egykori direktora szerdán 82 évesen hunyt el.

2025.11.24
Negyvenegy alkotást értékelt a zsűri a XXIV. Lakiteleki Filmszemlén
Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a napokban a Lakiteleki Filmszemlét. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Hungarikum Bizottság, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén is közösen szervezte meg a filmszemlét.

Kecskemét | Film | Irodalom | Kultúra | Történelem
2025.10.31
Highlights of Hungary különdíjat kapott Bán János, a Hunyadi regények írója
A Highlights of Hungary díjkiosztó gálán csütörtök este különdíjban részesült írói tevékenységéért Bán János Kecskemét kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. A Highlights of Hungary 2013 óta minden évben összegyűjti azokat a személyeket és közösségeket, akik munkájukkal, eredményeikkel példaértékűt alkottak az elmúlt évek során.

2025.10.20
Kecskeméti sikerek a Cinemira Filmfesztiválon
A 2025-ös Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon a DIGIC LEGJOBB MAGYAR ANIMÁCIÓS FILM-nek járó különdíját Szoboszlay Eszter rendező kapta TALÁLKOZÁS című filmjéért. Az Országos Diákzsűri a LEGJOBB MAGYAR GYEREK RÖVIDFILM díját a Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezésében készült BOLDIMO HEGEDŰJE című epizódnak ítélte a Cigánymesék sorozatból.

2025.10.16
Stúdióbeszélgetés Sárközi Bettivel, aki Arany Mókus-díjat nyert a Cinamira fesztiválon
A Cinemira Nemzetközi Gyermekfilm Fesztivál Pitch fórumán díjazták Sárközi Betti animációs rövidfilmtervét. A hős, akit csodálok című animációs alkotás a zsűri szakmai díját nyerte el a Pitch fórumon. Sárközi Bettivel a Kiemelőben beszélgettünk.

Kultúra | Film | Irodalom | Kecskemét | Történelem
2025.09.27
Kutatók Éjszakája - Bán Mór az MCC-ben
Bán Mór, a Hunyadi-sorozat szerzője volt az MCC vendége péntek este a Kutatók Éjszakája kecskeméti programjainak keretében. A népszerű regényfolyam írója számos kulisszatitkot megosztott hallgatóságával a könyvről és az abból készült filmről. Azt is elárulta, hogy két családi társasjáték megjelentetését tervezik a témában, az első ezek közül még karácsony előtt a boltokba kerülhet.

2025.09.18
Múzsa: indul az őszi Médium Filmklub
Szeptember 24-én egy francia-belga filmmel a Hiányzó részem című alkotással indul az őszi Médium Filmklub Kecskeméten. December 17-ig 12 alkotás várja majd az érdeklődőket. A részletekről beszélt a KTV Múzsa magazinjában Bárdos Ferenc a filmklub vezetője.

2025.08.14
Főtéri Sörkert Mozi - Sikeres kezdeményezés Kecskeméten
Családok, barátok töltöttek el felejthetetlen nyári estét a szabad ég alatt tegnap(szerda) a Tér a Térben, Kecskemét főterén. Első alkalommal rendezték meg a Főtéri Sörkert Mozit, ahol a „Hogyan tudnék élni nélküled” című nagysikerű filmet vetítették.

Kecskemét | Film | Történelem
2025.07.23
A nándorfehérvári diadalra emlékeztek a Hunyadivárosban
„Akik úgy érezték, hogy teljesíteniük kell a kötelességüket, ők felkészültek mindenre, és halálmegvető elszántsággal néztek szembe a hatalmas túlerővel.” mondta Bán János alpolgármester kedd délután a Nándorfehérvári Diadal Emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésen a Hunyadivárosban. A rendezvényt megtisztelte a Hunyadi sorozat főszereplője, Kádár L. Gellért is. Az erdélyi színész az 1456-os győzelem kapcsán kiemelte, az, hogy Hunyadi János szembement akkor a lehetetlennel, az példaértékű és tanító jellegű tett volt.

2025.07.19
Folytatódik a Magyar népmesék sorozat
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával folytatódik a Magyar népmesék sorozata. Újabb tizenhárom résszel bővül a világsikernek örvendő magyar animációs sorozat.

Közlemények | Film | Kultúra
2025.07.14
Már lehet jelentkezni a XXIV. Lakiteleki Filmszemlére
Az idei esztendőben is meghirdetésre kerül a XXIV. Lakiteleki Filmszemle. Filmeket három kategóriában lehet nevezni: művelődés témakörben, hadtörténeti hagyományaink témakörben és „Most mutasd meg” pályázat 18 év alatti fiatalok részére, mobiltelefonnal készített rövidfilmmel művelődés és hadtörténeti hagyományaink témakörben.

2025.06.23
Nagyot ment az idei MúzÉj Kecskeméten
Életre kelt Kecskemét és számos intézménye szombat délután 5 óra és éjfél között. Pár óra alatt több ezren látogatták meg a Múzeumok Éjszakájához csatlakozó intézményeket, helyszíneket. A paletta idén is színes volt: egyebek mellett egyedülálló, lenyűgöző kiállítások, koncertek, retro járművek, divatbemutató és koponyák tömkelege várták a MúzÉjezőket.

2025.06.22
Bemutatták a Jókai Kecskeméten töltött éveiről szóló dokumentumfilmet
Szombaton délután 1 órakor került bemutatásra Jókai születésének 200. évfordulója alkalmából az íróról készült rövid dokumentumfilm az Otthon Moziban. A vetítés előtt beszédet mondott Dr. Fekete Gábor alpolgármester, Kozák Polett a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezetője és Hajagos Csaba, a Kecskeméti Katona József Múzeum osztályvezetője.

2025.06.20
„Kecskemét tett engem íróvá, Jókai Mór a hírös városban” – két helyszínen is bemutatják a KTV új dokumentumfilmjét
Kettős filmbemutatóval ünneplik Jókai Mórt Kecskeméten. Az író városunkban töltött 2 évéről készült dokumentumfilm a KTV jóvoltából, Molnár H. Boglárka rendezésében a „nagy magyar mesemondó” születésének 200. évfordulójának alkalmából. A művet két helyszínen mutatják be szombaton Kecskeméten, a premierre az Otthon Moziban kerül sor délután, majd pedig este a Múzeumok Éjszakája keretein belül tekinthetik meg az érdeklődők a Városházán.
