Február 28-ig lehet szavazni az ország legjobb egyetemi oktatójára - közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn az MTI-vel.
A stúdióbeszélgetés során beszélt a rangos elismerések átadásáról, a gimnázium vonzerejéről, a sportdíjról, az intézményben zajló nyelvoktatásról és néhány gondolat erejéig a jövőbeli tervekről.
A Neumann János Egyetem meghatározó szerepet vállal az Európai Egyetemek Szövetsége által létrehozott konzorciumban, amely célul tűzte ki a duális képzés fejlesztését és annak nemzetközi szintre emelését. A finnországi Kuopioban megrendezett találkozón a résztvevők közös stratégiát dolgoztak ki a jövő munkaerőpiaci kihívásainak kezelésére.
Kiosztották a madáretető készítő pályázat díjait tegnap az Ifjúság Úti Zöldike Óvodában. A pályázat célja az volt, hogy bővíteni tudják a természeti tanösvényüket madárbarát sarokkal, valamint a gyermekek környezeti nevelésének erősítése.
Elsőként vehet át TÜV minőségirányítási referens oklevelet a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának 34 hallgatója! Az egyetem és a TÜV Rheinland Akadémia együttműködésének eredményeként a „Minőségmenedzsment” tantárgy sikeres elvégzését követően a kurzus hallgatói TÜV minőségirányítási referens vizsgát tehettek.
Az idei pályaorientációs napon is számos érdekes és hasznos előadás várta a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Technikum diákjait. Különböző szakmákba nyerhettek betekintést az iskola tanulói, azt is megtudhatták mi vár rájuk egy leendő állásinterjún, arra hogy készülhetnek fel, egy cégalapítás hogy folyik. Mindezek mellett állatvédelmi szemléletformálás is folyt a mai rendezvényen.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) ünnepélyes gála keretében ismerte el és díjazta Magyarország 100 legjobb gimnáziumát. A Várkert Bazárban megrendezett eseményen több mint 300 vendég, köztük oktatási szakemberek, iskolaigazgatók és diákok gyűltek össze, hogy közösen ünnepeljék a tanári munka és a tehetséggondozás eredményét.
A szórakozás, a közösségépítés és az intézménytámogatás együttes célja mentén immár harmadik alkalommal rendezték meg szombat este a Láchíd iskola bálját. A jótékonysági siker mellett a Las Vegas-ihlette műsor is „nagyot dobott”: a tanárok visszatapsolt tánca mellett két lánchidas tanuló országos győztes légtáncshow-ja valóban elvarázsolta a közönséget.
Énekversenyként van meghirdetve az immár 10. alkalommal megrendezett Kálmán Lajos Népdaltalálkozó, azonban arra a szervező óvónők mindig kiemelt hangsúlyt fektetnek, hogy a kisgyerekek ezt ne versengésként, hanem élményként éljék meg. Idén 15 óvoda 30 óvodásának részvételével zajlott az esemény.
Február 20-ig továbbítják az általános iskolák a diákok tanulói és jelentkezési lapjait. Ekkor történik meg a hivatalos jelentkezés a kiválasztott középfokú iskolákba. A 6 vagy 8 osztályos gimnáziumokba jelentkezők szülei az űrlapok kitöltését és benyújtását egyénileg is intézhetik.
A 2025/2026-os tanévre történő általános felsőoktatási felvételi eljárás december 20-án indult el és február 15-ig lehet jelentkezni még. A kecskeméti Neumann János Egyetem népszerűsége töretlen a diákok körében. 2024. őszén induló szemeszterben is rekordszámú, - a külföldről érkező diákokkal együtt - mintegy 2000 diák kezdhette meg felsőfokú tanulmányait az egyetemen. Vajon a jelentkezők száma idén is megközelíti ezt? Milyen fontos tudnivalók vannak a felvételi eljárással kapcsolatban, mely karokon milyen képzésekkel várják a diákokat a kecskeméti egyetemen? Többek között erről kérdeztük Czeglédi Tímea dékáni hivatalvezetőt és dr. Fülöp Tamás rektort.
A Nemzeti Kutatásfejlesztési és Innovációs Hivatal „Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítványát szerezte meg a kecskeméti Neumann János Egyetem. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tartott KFI Ökoszisztéma Fejlesztése projektnyitó rendezvényen Dr. Bata Attila az egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszék vezetője vette át az elismerést mely a fizikai és mérnöki tudományok területén minősíti az intézményt.
Szülők és leendő első osztályosok ülhettek az iskolapadokba. A Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola két napon keresztül várta az érdeklődőket a bemutató óráikra, ahol ízelítőt adtak a Corvin Mátyásos diákok mindennapjaiból.
Tizenkét csapat részvételével tartották meg a mai napon a technikumi és szakgimnáziumi tanulók vármegyei történelem versenyét a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikumban. Az eseményen a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves fennállása is nagy szerepet kapott.
Dudaszó, kürt és megannyi meglepetés fogadott bennünket a Csillagbölcső Waldorf Iskolában, ahol nem csak a diákok, hanem a tanárok is farsangi díszbe öltöztek és vidáman elbúcsúztatták a telet.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Oktatási Hivatal (OH) elkészítette a középiskolák rangsorát, a TOP100 gimnáziumok közé pedig bekerült négy kecskeméti intézmény is. A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium a 41. helyen szerepel a ranglistán. A Bányai Júlia Gimnázium az 52., a Katona József Gimnázium a 81. helyet érte el, a Piarista Gimnázium pedig 86. a listán.
A Neumann János Egyetem egyik legdinamikusabban fejlődő kara a Gazdaságtudományi kar. A felsőoktatás biztosítása mellett cél a magasan képzett diákok megtartása a régió munkaerőpiacán. A felsőoktatási intézmény ezt a vállalati kapcsolataik bővítésével tudja eredményesen elérni. Az egyetem partnerkapcsolatainak szélesítése érdekében tartott ma konferenciát, melyre a jelenlegi és a jövőben partnereket hívták meg. Az rendezvényen szó volt a Gazdaságtudományi kar duális képzési modelljéről, oktatási kínálatáról és a közeljövőt érintő terveikről.
2025. február 17-ig lehet jelentkezni a május-júniusi érettségi vizsgákra. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek.
Megjelent és a felvi.hu oldalon már el is érhető a friss információkkal kibővült Felsőoktatási felvételi tájékoztató, amelyben - az általános felvételi eljárás rendjének megfelelően - a felsőoktatási intézmények pontosították, módosították a decemberben közzétett adatok egy részét, és új szakokat is meghirdettek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.