Hétvégén újra Muzsikál az erdő a hírös városban! Szombaton a Nyíri-erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén, vasárnap Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján lesznek izgalmas események, köztük koncertek, erdei séták, kirakodóvásár és gyerekprogramok.
Középszinten 180, emelt szinten pedig 240 percet kaptak a diákok a csütörtöki angolérettségire. Az első részben, vagyis a szövegértésben az állatkert, a hírek káros hatása, Edinburgh és a karácsonyi dekoráció témák is szerepeltek.
48. alkalommal rendezik meg az Óvodapedagógiai Nyári Egyetemet. Az akkreditált továbbképzés fő témája az Inkluzív nevelés az óvodában lesz, de nemcsak az óvodapedagógusokat célozzák meg, hanem az általános iskolai tanítókat és tanárokat is.
Napra pontosan 10 évvel ezelőtt, 2014. május 7-én született meg a döntés, hogy Kecskeméten az egyetemmé válás egyik fontos lépéseként Gazdaságtudományi Kar (GTK) és új, közgazdaságtudományi képzési program kerüljön megalapításra. Ezzel a Neumann János Egyetem műszaki és agrár képzési területei gazdaságtudományi profillal bővültek, kiegészítve a kecskeméti felsőoktatás portfólióját.
Az érettségi vizsgák sorában kedden a matematika volt főszerepben. A tantárgyból országosan középszinten 69047-en, emeltszinten 6616-an vizsgáztak. A KTV stábja a Bolyai János Gimnáziumban járt.
Állandó képviselettel lesz jelen Magyarország leginnovatívabb egyeteme az Egyesült Arab Emirátusok legnépesebb és legfejlettebb emírségében Dubajban. A kirendeltség létrehozása illeszkedik a Neumann János Egyetem azon rövidtávú fejlesztési koncepciójába, amely szerint az általa elérni kívánt 5000 fős hallgatói létszámot legalább 20%-ban nemzetközi hallgatók toborzásával oldja meg.
Az írásbeli érettségik pénteken már megkezdődtek országszerte a nemzetiségi nyelvekkel, a többségnek azonban hétfő reggel indult a nagy megmérettetés magyar nyelv és irodalomból. Az idei érettségi különösen izgalmas, hiszen ettől az évtől lépnek életbe az új feladattípusok több tantárgyból is. Hétfő reggel a Kecskeméti Református Gimnáziumban jártunk.
Maguk szedik a menzán az az ételt a diákok a Lánchíd Utcai Sport és Általános Iskolában. Kecskeméten ez az első általános iskola, ahol a svédasztalos menza megvalósult.
56 vizsgaszervező intézményben 46 vizsgatárgyból 5747 fő kezdi meg a 2024-es érettségi szezont május 3-án, pénteken Bács-Kiskun vármegyében a középiskolák és a kormányhivatalok szervezésében. Az írásbeli érettségi vizsgák időszaka május 27-én az olasz nyelvből tett vizsgával ér véget. A maturálás június 5-től június 12-ig az emelt szintű, majd június 17-től július 3-ig a középszintű szóbeli vizsgákkal folytatódik.
12. alkalommal rendezett ma (kedd) a jótékonysági futógálát a Kecskeméti Református Gimnázium. A tanév utolsó adománygyűjtő akcióján befolyt összeggel a MOSOLYSZIGET Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményét támogatják.
Fodrász- és kozmetikus tanulók által már-már újjászülettek a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai, amikor a Gáspár középiskola végzős, 5/13/b- és 2/14/b osztályos tanoncai ollóval, hajvágóval, hajszárítóval, különféle kozmetikumokkal felszerelkezve kezelésükbe vették Kecskemét elesettjeit.
A Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál keretében számos kreatív műhelyprogramon vehettek részt a fiatalok. A KTV stábja a Piarista Iskola Öveges Diáklaborjába, a Lechner Kávéházban tartott irodalmi workshopra és a Széchenyi István Közösségi Házban megszervezett táncházba látogatott el.
Két kategóriában győztek és összesen négy dobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon április 26-án a kecskeméti Mercedes-Benz Academy diákjai. Az országos versenysorozaton 21 tanuló 4 szakmában képviselte a Mercedes-Benz Hungary Kft.-t.
Megvalósult a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában az Erasmus+ program, aminek köszönhetően számos tevékenységben vehettek részt az oktatók, valamint a diákok is. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk Hatvani Mónikával, az intézmény igazgatóhelyettesével a KTV Kiemelő magazinjának péntek esti adásában.
Ötven éves jubileumát ünnepelte a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Hunyadi János Általános Iskolája. Az intézmény félévszázados fennállásáról egy színes műsorral emlékeztek meg, amelyben az iskola volt és jelenlegi hallgatói csillogtathatták meg tehetségüket.
Két kategóriában győztek és összesen négy dobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon április 26-án a kecskeméti Mercedes-Benz Academy diákjai. Az országos versenysorozaton 21 tanuló 4 szakmában képviselte a Mercedes-Benz Hungary Kft.-t.
Pénteken Kecskemétre érkezett a Diákönkormányzatok II. Országos Találkozója. Az eseménynek a Neumann János Egyetem adott otthont, ahol a helyi és a határon túli magyar jó gyakorlatokkal ismerkedhettek meg a résztvevők.
Az első Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál egyik kiemelt eseménye volt az a tehetséggála, amelyre péntek délután került sor a Városháza díszteremében. A rendezvényen az önkormányzat az adott tanév legsikeresebb, kimagasló eredményeket elért általános és középiskolás kiválóságait és a jövő nemzedéke előtt példaként szolgáló felnőtt közéleti személyeit köszöntötte, valamint kihirdették a "tehetség nagyköveteit" is. A gálaműsort tehetséges diákok produkciói is színesítették.
Izgalmas programokkal folytatódott pénteken az első Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál. Délelőtt a Széchenyi István Közösségi Házba érkezett az ENSZ ifjúsági küldöttje. Brimo Widad beszélt a munkájáról, az ENSZ-ről, a fenntartható fejlődési célokról és a jövő generációiról.
Tartalmas kerekasztal-beszélgetéssel és izgalmas bemutatókkal várta a középiskolás lányokat a Neumann János Egyetem április 25-én a Lányok Napja elnevezésű program keretében, melyet kilencedik alkalommal rendezett meg az intézmény. A rendezvény célja, hogy a lányok körében is népszerűsítsék a mérnöki és informatikai szakokat. Idén 31 középiskolás diák vett részt a témanapon, akik az ország különböző pontjairól érkeztek az eseményre.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.