Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
4 találat
2025.10.21

Elhunyt dr. Farkas L. Gyula, a kecskeméti kötődésű antropológus professzor

Életének 94. évében elhunyt prof. dr. Farkas (László) Gyula antropológus, a Szegedi Tudományegyetem (JATE) TTIK Biológia Intézet Embertani Tanszékének korábbi vezetője. Tanulmányainak egy részét – elemi és középiskoláit – Kecskeméten végezte, majd egyetemi diplomája megszerzése után rövid ideig tanított is a hírös városban. Később Szegedre költözött és haláláig ott élt és dolgozott. Kecskemétre, az itt kapott és egész életére kiható „útravalóra” mindig nagy tisztelettel gondolt vissza, büszke volt arra, hogy több tudós társához hasonlóan ő is innen származott.
2025.10.20

A neurológus versenyfutása az aggyal és az idővel

A modern világ gyakori betegsége a stroke. Ennek a kezeléséről szól az az előadás, amelyet Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Bács Kiskun Vármegyei Oktatókórház közös szabadegyetemi sorozata keretében október 29-én 17 órakor rendeznek a Tudomány és Művészetek Házában.
2025.10.20

Élő kövek legyetek! – hirdette a prédikáció és a zenemű

Zenés áhítatot tartottak szombaton a kecskeméti evangélikus templomban, amelyen két kortárs zeneművet hallgathattak meg az érdeklődők – a két zeneszerző, Tornyai Péter és Kondor Ádám személyes jelenlétével is megtisztelte az alkalmat. Az est elején Hajduch-Szmola Patrik lelkész mondott köszöntőt, igét hirdetett Aradi György lelkész. A különleges hangulatot árasztó darabokat Kéringer László, az Arte Semplice Kamarakórus és a Metrum Ensemble szólaltatta meg.
2025.10.20

Kecskeméti sikerek a Cinemira Filmfesztiválon

A 2025-ös Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon a DIGIC LEGJOBB MAGYAR ANIMÁCIÓS FILM-nek járó különdíját Szoboszlay Eszter rendező kapta TALÁLKOZÁS című filmjéért. Az Országos Diákzsűri a LEGJOBB MAGYAR GYEREK RÖVIDFILM díját a Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezésében készült BOLDIMO HEGEDŰJE című epizódnak ítélte a Cigánymesék sorozatból.
2025.10.20

Kecskemét és Marosvásárhely beadta közös pályázatát a „Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026” címre

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztérium felhívására – Marosvásárhely önkormányzatával közösen – pályázatot nyújtott be a „Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026” cím elnyerésére, amely a ZENIT – A mi világunk! koncepcióban megfogalmazott ifjúsági jövőképet kívánja megvalósítani. A pályázat benyújtásáról a közgyűlés legutóbbi ülésén, 2025. október 2-án határozatban döntött, a dokumentumot a határidőnek megfelelően október 15-én nyújtotta be az önkormányzat.
2025.10.20

Muflonbőrből sámándob, kostökből pipazacskó

Óriás marhabőrök, hatalmas dézsák, hordókban ázó kosfej, frissen nyúzott báránybőr – Kovács József tímár műkertvárosi műhelyének minden szegletében akad látni- és beszélnivaló. Részletesen mesél a tímárság titkairól, régmúlt időkről, a jelen nehézségeiről és sikereiről egyaránt. Kecskemét egyetlen tímára sok évtizedes, generációkon átívelő hagyományt, értéket őriz.
2025.10.19

Különleges látványvilággal, furgonon érkezik meg az idei évad operája, a Bajazzók

Elkezdődtek a próbái idei évadunk operájának, a Bajazzóknak. A műfaj rajongói ezúttal is különleges élményre számíthatnak. Ilyen sok szereplőt felvonultató opera ugyanis még sosem született Kecskeméten, és ehhez a nagyszabású produkcióhoz egy különleges látványvilág is társul majd. A darab olvasópróbáján fény derült nagyon sok titokra az előadással kapcsolatban.
2025.10.19

Október 23-i megemlékezés Kecskeméten

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartanak október 23-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. A múltidézés keretében „Lélekből szólt a haza” címmel láthatják az érdeklődők a Hírös Agóra emlékműsorát. A megemlékezésen közreműködik Kovács István József költő, de ott lesznek majd a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai is.
2025.10.18

Kortárs zeneszerzők Buda Ferenc-emlékestje

Különleges koncertet rendeznek október 21-én 18 órai kezdettel az M. Bodon Pál Zeneiskola Palotás Józsefről elnevezett hangversenytermében. Az intézmény tanára, Orosz Csaba és Kovács Levente szerzői estjén a napokban elhunyt Buda Ferenc verseinek megzenésítéseit az ÁZI pedagógusai és a szerzők előadásában hallhatják az érdeklődők.
2025.10.18

Zrínyi 150 –pezsgő hangulatú gálaesttel ünnepelték az iskola jubileumát

Ünneplő közönség, igazi születésnapi hangulat töltötte meg a Hírös Agóra nagytermét péntek délután. Szülők, pedagógusok, egykori és jelenlegi diákok, a tankerület, a város jeles képviselői közül is sokan is ellátogattak a Zrínyi Iskola 150 éves jubileumi gálarendezvényére. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester, valamint – többek között – Engert Jakabné és dr. Fekete Gábor alpolgármesterek, Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Jánosi István és Király József képviselők is.
2025.10.17

Megállapodást kötött az egyetem és a katasztrófavédelem

A Neumann János Egyetem és a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együttműködési megállapodást kötött a mai napon. A megállapodás kiterjed a katasztrófavédelmi kutatások támogatására, a közös képzések és tudományos rendezvények szervezésére, az oktatási és tudományos anyagok cseréjére, a hallgatók és kutatók gyakorlati tapasztalatszerzésének elősegítésére, valamint a közös pályázati és innovációs tevékenységek elősegítésére.