Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
144 találat
2026.11.02

Kecskeméti muzsikus sikerével zárult a világ első tárogatóversenye

Nagyszerű eredményt ért el az elmúlt napokban a Kecskeméti Kodály Iskola szaxofonművész-tanára, Palotás-Tóth Eszter: a világ első, kizárólag a tárogatónak szentelt önálló hangszeres versenyén – melyet a 350 évvel ezelőtt született II. Rákóczi Ferenc örökségének egyik legfontosabb magyarországi helyszínén, Sárospatakon rendezték meg – korcsoportjában első helyezést ért el, és ezzel elnyerte a háromnapos találkozó legértékesebb díját, egy több mint 100 éves Stowasser-tárogatót.
2026.11.02

Komolyzenei programajánló – 2026. november

A Nemzeti Filharmonikusok hangversenye a Hírös Agórában, a 25 éves Nemesszeghy Márta Vegyeskar és a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus hangversenye, illetve Bősze Ádám és László Ferenc életrajzi-kultúrtörténeti produkciója a Katona József Könyvtárban, a Trio Passacaglia jótékonysági estje a Barátok templomában, a Kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskolája, a jelenlegi szakgimnázium alapításának 45. évfordulója kapcsán szervezett rendezvénysorozat az ünneplő intézményben – november hónapban többek között ezek a programok várják Kecskeméten a zeneszeretőket.
2026.11.02

Új kapcsolatok a bécsi Zeneakadémiával

Az elmúlt napokban Bécsben tartott kurzust Fűri Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Intézetének egyetemi docense. Emellett a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének oktatói és hallgatói is a komolyzene fővárosában jártak, tanulmányúton vettek részt a bécsi Zeneakadémián, ahol szakmai tapasztalatokkal és közös zenei élményekkel gazdagodtak.
2026.11.02

Közös imádsággal és gyertyagyújtással emlékeztek az elhunytakra Kecskeméten

Az emlékezés, a hit és a remény jegyében gyűltek össze mindenszentek napján, vasárnap a kecskeméti köztemetőben. A Katona József-emlékszobornál tartott ökumenikus istentiszteleten a történelmi egyházak képviselői osztották meg gondolataikat a gyászról, az elmúlásról és az örök életről. A megemlékezés közös gyertyagyújtással és koszorúzással zárult.
Bene Ágostonné Ircsi kiskunfélegyházi népi iparművész, a díszüvegfonás mestere
2026.10.31

Bene Ágostonné Ircsi: 2 lenyűgöző országos elismerés

Bene Ágostonné Ircsi, a kiskunfélegyházi népi iparművész ismét országos sikert aratott. A hagyományos kézművesség egyik különleges mestere két elismeréssel térhetett haza a XVIII. Országos Népművészeti Kiállításról. Díszüvegfonó alkotásait Gránátalma-díjjal, rátétes mellényét ezüst oklevéllel jutalmazták. A két kitüntetés mögött évtizedek türelme, kitartása és a régi mesterségek iránti rendíthetetlen szeretet áll.
2026.10.31

Szívbemarkolóan szólt a gyász és az emlékezés zenéje a Nagytemplomban

Lélekemelő élménnyel gazdagodtak mindazok, akik péntek este a Nagytemplomban rendezett halottak napi hangversenyre ellátogattak. A koncerten előbb Evaristo Felice Dall’Abaco barokk templomi versenyműve, a d-moll concerto, majd az egyetemes zenetörténet egyik legmegrázóbb alkotása, Wolfgang Amadeus Mozart Requiemje csendült fel. A gyász, az elmúlás és a remény gondolatait összekapcsoló alkalmon a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, a Kecskeméti Énekes Kör, Szemere Zita, Thurnay Viola, Körmendy Flórián és Cserményi Zsombor működött közre, vezényelt Erdei Péter.
2026.10.30

Megemlékezést tartanak a nemzeti gyásznap alkalmából a köztemetőben

A nemzeti gyásznap alkalmából megemlékezést és koszorúzást tart Kecskemét önkormányzata, az 1956 Magyar Nemzetőrség Kecskeméti Parancsnoksága, a Történelmi Vitézi Rend és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Kecskeméti Területi Szervezete. Az esemény a Kecskeméti Köztemető 1956-os kopjafa és díszparcellájánál 16 órakor kezdődik. Beszédet mond dr. Károlyfalvi József tanár, történész.
2026.10.30

Az Aranyvonat egy éremgyűjtő szemével

A Ráday Múzeum adott otthont csütörtökön kora este Szabó Gábor nyugalmazott református esperes előadásának, amely az Aranyvonat 1945-ös drámai történetét dolgozta fel numizmatikai szemmel. Az esemény bemutatta, hogyan menekítették a Magyar Nemzeti Bank tisztviselői az ország 30 tonna színaranyát és felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseit a közeledő front elől nyugatra.