Sikeres volt a 2024-es év a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház életében. A bérleteladások évről-évre emelkednek, idén összesen több mint 7800 bérletet adtak el, ami rekordnak számít.
Ma délután stúdiónk vendége volt Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója. A direktor a Kiemelő számára adott interjúban beszélt januártól várható új feladatáról és a kecskeméti színházban betöltött pozíciójáról is.
Gados Béla, a Vígszínház, Gombos Judit, a szolnoki Szigligeti Színház, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, valamint Urbanovits Krisztina, a KV Társulat művésze kapja idén a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, amelyet december 16-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban vehetik át a kitüntetettek.
A Kulturális Bizottság is összeült hétfőn a csütörtöki közgyűlést megelőzően. Mindössze két napirendi pontot tárgyaltak, ezek közül a jövő évi költségvetéssel foglalkoztak hosszabban. Dr. Papp Zoltán bizottsági elnököt kértük a történtek összefoglalására az ülést követően.
Állami fenntartású színház létrehozásáról és működtetéséről hozott döntést a kormány, a határozat november 28-án este meg is jelent a Magyar Közlönyben. Az Index információi szerint az Erkel Színház helyén létrejövő új zenés-táncos teátrumot Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója és Szente Vajk, a társulat főrendezője vezeti majd 2025. január 1-jétől. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy új pozíciója mellett marad-e a Kecskeméti Nemzeti Színház élén a direktor.
A Hírös Agóra idén is mesés adventi élményekkel vár kicsiket és nagyokat Kecskeméten a pénteken kezdődő Téli Csodaország és Kecskeméti Advent rendezvénysorozat keretében. A szervezők a már megszokott, közkedvelt programok mellett több újdonsággal várják a kecskemétieket és a vármegyeszékhelyre látogatókat. A részletekről beszélt a KTV-ben Barta Dóra, a Hírös Agóra Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója.
Nagy sikerrel mutatta be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház legújabb vígjátékát, A.R. Gurney Sylvia című darabját. A könnyed, ugyanakkor mély érzelmekkel teli előadás a házasság, az életközepi válság és az ember-állat közti kötődés nagy kérdéseit járja körül humorral és szívhez szóló pillanatokkal. A vígjátékot Eszenyi Enikő rendezésében láthatja a közönség a Ruszt József Stúdiószínházban.
Móra Ferenc halálának kilencvenedik évfordulója alkalmából hirdetett felolvasó-pályázatot a Színészek az Ifjúságért Alapítvány. A szakmai zsűri a napokban hallgatta meg a jelentkezőket és két kategóriában hirdetett győzteseket.
Amerikai romantikus komédia lesz a Ruszt József Stúdiószínház évadbeli első bemutatója. Albert Ramsdale Gurtney: Sylvia című darabjának premierjét november 22-én tartják. Az előadást Eszenyi Enikő rendezte.
Claude Magnier Oscar című vígjátéka következett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2024/25-ös repertoárjában. A humoros történet Besenczi Árpád rendezésében november 15-én debütált a Kelemen László Kamaraszínházban.
Ma (szerdán) délelőtt a Kelemen László Kamaraszínházban megtartották az Oscar című vígjáték sajtónyilvános főpróbáját. A premierre pénteken este 19 órától kerül sor.
A Leányvásár című operett Juronics Tamás rendezésében, Bori Réka és Koltai-Nagy Balázs főszereplésével látható péntektől a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.
Pénteken mutatják be a nagyszínházban Jacobi Viktor, Bródy Miksa és Martos Ferenc Leányvásár című operettjét Juronics Tamás rendezésében. A puskalövésekben és poénokban bővelkedő westernoperett sajtónyilvános főpróbáját szerdán tartották, így mi is végigizgulhattuk Tom Migles és Lucy Harrison szerelmi csatározásait. A két főszereplőt Koltai-Nagy Balázs és Bori Réka formálja meg a darabban.
Interaktív bűnmegelőzési előadás-sorozatot szervezett idén is a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Crash címmel a Kelemen László Kamaraszínházban. A középiskolásokat megszólító előadás ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal közösen valósult meg, amelyhez csatlakozott a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács is.
Novemberben színes programkavalkáddal várják a látogatókat a Hírös Agórába. Irodalom, színház, zene és mese, kiállítások és előadóestek: a Hírös Agóra minden helyszínén sokszínű és érdekes programmal várja a gyerekeket, felnőtteket, családokat. A széles műsorkínálatból mindenki megtalálhatja a kedvének valót erre a hónapra is:
Pilinszky János Szálkák című versciklusa inspirálta a Feledi Project táncszínházi előadását, melynek 26-án szombaton este lehettek részesei mindazok, akik a KultKaszinóba jegyet váltottak. A különleges, több művészeti ágat egybekapcsoló, nem mindennapi figyelmet igénylő produkció után közönségtalálkozó következett Kriskó János kulturális szakújságíró vezetésével.
Hatalmas tömeg volt kíváncsi az 1956-os forradalomról szóló megemlékezésre a Millenáris Parkban, ahol a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata is bemutatta “Vigyázz a madárra” című műsorát. A művészek a történelmi események felidézésével tisztelegtek a hősök előtt.
Örkény István Tóték című klasszikus drámáját mutatja be a kecskeméti Ciróka Bábszínház pénteken. A produkciót júniusban, a Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozójának résztvevői egy szakmai bemutató keretében már láthatták, de a darab hivatalos bemutatóját ma tartja a társulat.
Mivel a Liberté kiadását érintő pályázat sikertelen volt, ezért Kecskemét önkormányzata használatba adja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színháznak. Október 21-től a zenekari és az énekkari próbákat itt fogják tartani.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.