2024. augusztus 18-án, 19:00 órától a budapesti Bazilika előtti téren újra felcsendül a zene. A magát mindig is pesti srácnak valló magyar származású zenész, producer és énekes, Leslie Mandoki és zenekara, a Mandoki Soulmates egy különleges koncerttel ajándékozza meg a magyar közönséget a Szent István ünnep keretén belül.
Mike-Nagy Kittit, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művészét világszinten elismert művészekből álló zsűri értékelte a legjobbak közé egy nemzetközi énekversenyen.
Négy nap alatt öt színpadon 15 ország 100 fellépője garantálta a közönség felhőtlen szórakozását a 8. JAZZFŐVÁROS Fesztiválon a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A világ legjobbjai közé tartozó fellépők nagy örömmel jöttek idén is a hírös városba, hogy felejthetetlen zenei élményeket szerezzenek a közönségnek. Általuk vált augusztus 1-4. között ismét jazzfővárossá Kecskemét.
Három napja szól a fülbemászó jazz a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztiválon minden nap öt sátorban játszottak a klasszikus jazz legkiválóbb előadói. Szombaton délelőtt rendezték meg a hagyományos JAZZFŐVÁROS futást, és ahogy az lenni szokott, aznak este volt a fesztivál csúcspontja is. Bár egy kicsit hűvösre fordult az idő, szép számmal érkeztek vendégek, baráti társaságok és családok buliztak együtt a koncerteken.
Még csak a felénél jár a Bohém JAZZFŐVÁROS Fesztivál, de már a tetőfokára ért a hangulat. A csütörtöki bemelegítés után pénteken este alig lehetett beférni a nagysátorba. Idén az idő is kedvez a fesztiválozóknak, ez szerencsére így marad egész hétvégén. A koncertek, a swing buli ma is folytatódik. Délelőtt JAZZFŐVÁROS futás, délután sárkányhajózás és társasjáték sátor is várja a családokat, este swingtáncversenyt rendeznek, holnap pedig bárki bekapcsolódhat az Oh, Yeah Day ordibálóversenybe.
Már a Bohém JAZZFŐVÁROS fesztivál csütörtöki „nulladik” napján is nagyszerű volt a hangulat a Domb Beachen. Bár még csak a nagysátort avatták fel, a táncosok óriásit buliztak a Two Gutitars, a Bohém Ragtime Jazz Band és Hollandiából érkezett Louis Armstrong Celebration Band koncertjén. Egészen vasárnapig tart a fesztivál, amelyen a klasszikus jazz igazi nagyágyúi lépnek majd fel. Négy nap alatt öt színpadon 15 ország 100 zenésze gondoskodik mintegy 40 óra zenéről és táncról az idei JAZZFŐVÁROS-on.
Újra hallgathatunk élő cigányzenét a Bugaci Karikás Csárdában. A tradíciót a kormány „Muzsikáló Magyarország 2024” elnevezésű programjának köszönhetően tudják újraéleszteni. Radics Sándor és zenekara heti négy alkalommal 3 órán keresztül lép fel a csárdában. Stábunk is meglátogatta a zenészeket Bugacon.
Csütörtökön rajtol a régió legnagyobb jazzfesztiválja, így négy napra jazzfővárossá válik Kecskemét. 15 országból érkezett az a mintegy száz zenész és táncos, akik idén is varázslatos zenei csemegét kínálnak a klasszikus jazz szerelmeseinek.
A Kodály Művészeti Fesztiválok történetében immáron harmadik alkalommal látványos atmoszférakoncerttel zárult az egy héten át tartó programsorozat a Hírös Agóra rendezésében. A záró eseményen Max Richter: Vivaldi recomposed című szerzeményét játszotta a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Hollókői Huba karmester irányításával. A szólista a virtuóz holland-brit hegedűművész, Daniel Rowland volt.
A Kodály Művészeti Fesztivál utolsó napja betekintést adott a különleges hangszerek használatába, a Leskowsky Hangszergyűjtemény által felvonultatott „hangszerkóstolón”. A Deák téri Kodály Ponton voltak megtekinthetőek a különleges eszközök, melyek között megjelent a köcsögduda és a citera is. Ezek még a mai napig is fellelhetőek néhány nagyszülő szekrényében. Tekintsék meg rövid videóösszeállításunkat!
A kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban a Domb Beachnél gyönyörű a tó, mellette óriási füves-fás területtel, ideális fesztiválterep. Itt rendezik meg augusztus 1-4. között immár nyolcadik alkalommal a régió legnagyobb és legkülönlegesebb szabadtéri klasszikus jazz fesztiválját. Zenei szempontból kifejezetten a mindenki számára könnyne emészthető, szórakoztató, táncolható klasszikus jazz jelenti a fesztivál arculatát, de abban a legszélesebb spektrumot fedi le: ragtime, blues, New Orleans-i jazz, dixieland, hot jazz, swing, boogie, bossa nova és rockabilly váltogatják egymást öt színpadon négy napon át.
A Kodály Művészeti Fesztivál utolsó előtti napján, július 27-én adott koncertet a Városháza díszudvarán, illetve a Barátok templomában a Rajk Judit és Kéringer László énekművészekből és Zétényi Tamás gordonkaművészből álló, tíz éves múltra visszatekintő zenei formáció, a Trió Passacaglia. A nagyívű program mellett a hangverseny további érdekessége volt, hogy két helyszínre tervezték, és a közönség valóban sétált a két rész helyszínei között, ahogyan azt az együttes neve és a választott program ígérte.
Bálint Immánuel adott rövid zongorakoncertet szombat este a Deák téri Kodály Pontnál. Műsorán Carl Philipp Emanuel Bach négy műve szerepelt. Nézzen meg egy szép részletet az előadásból!
Péter Bence világhírű zongoravirtuóz, a Guiness Rekordok Könyve szerint a világ leggyorsabb kezű zongoristája adott teltházas koncertet péntek este a Kodály Fesztivál keretében a Hírös Agóra nagyszínpadán. Mint a Kecskeméti Médiacentrumnak felidézte, utoljára gyerekkorában járt Kecskeméten, és most izgalmas számára, hogy zenei előadóként térhet ide vissza.
A kecskeméti Kodály Művészeti Fesztivál pénteken immár 5. napjához érkezett. A Deák téri Kodály Ponton ezúttal a Kodály Intézet – Kodály Szeminárium tehetségei adtak minikoncertet, este a Hírös Agórában pedig a világhírű zongoravirtuóz, Péter Bence adott hangversenyt. Nézzék meg a napról készült videós összeállításunkat!
Csütörtök este az M. Bodon Pál Zeneiskola „Az Ifjú Tehetségektől A Művészekig” című minikoncertje volt hallható a Deák téri Kodály Ponton. A Kodály Művészeti Fesztivál keretében minden este 19 órától láthatunk itt rövidebb-hosszabb előadásokat.
A Kodály Művészeti Fesztivál keretében csütörtök este a Holland Ifjúsági Vegyeskar (Netherlands Mixed Youth Choir) és a De Tuin adott koncertet a kecskeméti piarista templomban Irene Verburg és Nemes László Norbert vezényletével. A műsorban mások mellett Kodály, Schubert és Mendelssohn művei hangzottak el, de a Lennon-McCartney szerzőpáros két dala is felcsendült énekkari átdolgozásban.
A város emblematikus kulturális helyszínein és közterein zajló Kodály Művészeti Fesztivál egy héten át 9 helyszínen, 11 fő programelemmel és 7 kísérőprogrammal várja az érdeklődőket. A fesztivál programjában a változatos stílusokat képviselő hazai és külföldi együttesek koncertjei mellett képzőművészeti és fotókiállítás, valamint koncertfilm vetítések is szerepelnek.
Különleges hangulatú koncert helyszíne volt szerdán este a kecskeméti evangélikus templom, ahol Kiss Zsolt és a Four Bones Quartet adott koncertet. A muzsika hangjait Végh Lajos homokanimaciója tette még nagyobb élménnyé.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.