"Megnyertük a Közgáz SC és DSK elleni találkozót, ezzel kiharcoltuk a továbbjutást"-olvasható a Kecskeméti RC közösségi oldalán. Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Fino Kaposvárral fognak megmérkőzni.
Szeptember 6-án és 7-én immár harmadik alkalommal rendezték meg a Breszkó András Emléktornát, amelyen az U17-es leány és fiú röplabdacsapatok mérték össze tudásukat. A helyszín ezúttal a Lakiteleki Népfőiskola sportcsarnoka volt, s a rangos eseményen a Kecskeméti Sportiskola Röplabda Akadémia mindkét együttese diadalmaskodott – méltóképpen tisztelegve a 2022-ben elhunyt, legendás sportvezető, Breszkó András emléke előtt. A díjátadón részt vett és köszöntötte a csapatokat és a különdíjban részesült játékosokat Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Kecskemét első osztályú férfi és női röplabdacsapatainak játékosai is.
Az idén 150 éves Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola adott otthont szombaton délelőtt a KESI idei röplabda fesztiváljának, amely az utánpótlás nevelés egy fontos állomása a városban, hiszen itt szakemberek előtt is megmutathatják rátermettségüket a jövő sportolói. A rendezvényen ott volt, a Vatai Gabriella a Magyar Röplabda Szövetség ügyvezető igazgatója is. A kecskeméti születési szakember szerint a hasonló tornákon is fel lehet már fedezni a tehetségeket, a kitartás, a jó mozgáskoordináció vagy a ritmusérzék alapján.
Ma avatták fel a Domb Beachen kialakított, új vízi röplabdapályát, amelyet a Kecskeméti RC NB I-es női röplabdásai próbálhattak ki először. Kispál Balázs a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményen hangsúlyozta, hogy a cél a Domb Beach és az itt elérhető sportolási lehetőségek fejlesztése.
Tegnap este került sor a férfi röplabda Európa-liga ezüst divízió döntőjének első mérkőzésére a Messzi István Sportcsarnokban. Ifj. Nagy Péter együttese nagyszerűen kezdte a találkozót, skandináv ellenfelüket láthatóan jobban megviselte a forróság, mint a mieinket, sajnos azonban sem a hőség, sem pedig a hazai pálya nem volt elég, hogy sarokba szorítsák a svéd válogatottat.
A magyar férfi röplabda-válogatott múlt hétvégén idegenben, az Ezüst Európa Liga utolsó, amstetteni fordulójában harcolta ki a döntőbe jutást, miután szettvesztés nélkül győzte le a házigazda osztrákokat. Ifj. Nagy Péter együttese ma este 18:30-kor hazai pályán, a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban fogadja Svédországot, míg a visszavágóra július 6-án, vasárnap kerül sor a skandináv ország északi részén, Umeában.
Történelmi pillanat küszöbén a magyar férfi röplabda-válogatott! Július 3-án, csütörtökön este 18:30-tól Svédország ellen lép pályára a Férfi Ezüst Európa Liga döntőjének első mérkőzésén, méghozzá hazai közönség előtt, a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.
Szűk körben gyűltek össze a meghívottak a KESI Röplabda szakosztályának évadzárójára, ahol Karagics Mátyást és Kiss Évát búcsúztatták nyugdíjba vonulásuk alkalmából. A két szakember munkája nem csak kecskeméti, hanem országos viszonylatban is mély nyomot hagyott.
Hétvégén CEV Európa-liga Ezüst divízió mérkőzéseket rendeznek a Messzi István Sportcsarnokban. Pénteken és vasárnap a magyar válogatott lép pályára 17 órától, előbb Izlanddal, majd Georgiával csap össze Nagy Péter együttese. A szövetségi kapitány úgy fogalmazott a nehezén már túl vannak és ez a két párharc jó lehetőség a bizonyításra azoknak, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán.
Ezen a héten pénteken, szombaton és vasárnap is 17-órás kezdéssel rendeznek CEV Európa-liga Ezüst divízió mérkőzéseket a Messzi István Sportcsarnokban. A válogatott eddig 100%-os teljesítménnyel rendelkezik az Ezüst divízióban, hiszen múlt hét szombaton Luxemburg csapata ellen 3-0-s, majd vasárnap Azerbajdzsán válogatottja ellen 3-1-es győzelmet sikerült aratni. A folytatásról beszélt a KTV Kiemelő magazinjában ifj. Nagy Péter, a Magyar Férfi Röplabdaválogatott szövetségi kapitánya.
Pénteken, szombaton és vasárnap is 17-órás kezdéssel rendeznek ismét CEV Európa-liga Ezüst divízió mérkőzéseket a Messzi István Sportcsarnokban. Férfi röplabda válogatottunk eddig hibátlan teljesítménnyel áll a tabella harmadik helyén. A mai nap (kedd) folyamán a főtéren volt lehetősége találkozni a csapat tagjaival a sportág kedvelőinek.
Ezen a héten pénteken, szombaton és vasárnap is 17-órás kezdéssel rendeznek CEV Európa-liga Ezüst divízió mérkőzéseket a Messzi István Sportcsarnokban.
A magyar férfi röplabda-válogatott részvételével, sportolással egybekötött közösségtalálkozót rendez a Magyar Röplabda Szövetség Kecskeméten június 17-én, kedden 11 órától. A főtéri program során lehetőség nyílik közös röpizésre a válogatott sportolóival, iskolások és érdeklődök aktív bevonásával egy mobil röplabdapályán. Az esemény kapcsolódóik a Férfi Ezüst Európa Ligához, melynek mérkőzéseire a Messzi István Sportcsarnokban kerül sor június 20-22. között.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.