Kategória: Sport
Keresés
Dátum választó
Rendezés
41 találat
2023.01.24

Garaczi János az újságírásról és a tehetséges kecskeméti fiatalokról

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia évről évre komolyabb eredményeket ér el, egyre több válogatott, felnőtt szinten is helytálló sportolót nevelnek ki. Ez a háttérben dolgozó szakembereknek sikere is, legyen szó az edzőkről, mentorokról, technikai vezetőkről, sportdietetikusról, sportpszichológusról vagy a gyógytornászokról. Emellett szintén fontos szerep hárul a média területére is. A megjelenések, az eredményekről, sikerekről való tudósítások a Tóth László-díjas újságírónak, Garaczi Jánosnak köszönhetők, aki január 21-én ünnepelte 70. születésnapját. Ez kiváló apropót szolgáltatott arra, hogy megismerjük az egykori kiváló focistát, nagyszerű újságírót.
2023.01.24

Sportmagazin: indulnak az ökölvívó versenyek

A nemzetközi versenyzőket is felvonultató Bocskai-emlékversennyel hamarosan elindulnak a hazai ökölvívó küzdelmek. Bár ezen a megmérettetésen kecskeméti versenyzőnek nem szurkolhatunk, a sportág felnőtt és utánpótlás versenyzői szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Tavaly például rekordszámú fiatal versenyző tett minimum vizsgát. Többek között erről is szó volt a KTV hétfő esti Sportmagazinjában, amelynek vendégei a KESI szakemberei, Németh János vezetőedző valamint Pongó István edző voltak.
2023.01.21

A négyfokos vízben csobbantak Tőserdőn

Hatan - öt férfi és egy "hölgy" - csobbant szombat délelőtt a négyfokos holt-Tiszában Tőserdőn. A Trizoli Jótifuti Egyesület által szervezett 2. Rozmár csobbanáson szép számú drukker, barát, családtag is megjelent. Jég ugyan nem volt, de legalább eső sem. A csobbanás után halászléebédre várták a résztvevőket.
2023.01.20

Duna Aszfalt-DTKH: a Körmend ezúttal is fejet hajtott Kecskeméten

Pénteken azt a Körmendet fogadta a Messzi István sportcsarnokban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, amely már 2011 óta nem tudott nyerni a hírös városban. A mérkőzésre az egykori KTE-legenda, Marko Derasimovic is ellátogatott, hogy a lelátóról biztassa egykori csapattársait. A mindig mosolygós sportember szerencsét hozott, a Körmend most is fejet kellett, hogy hajtson a Kecskemét előtt.
2023.01.19

Scoregoal: adomány az Autizmus Centrum javára

Az SG Kecskemét Futsal csapata december 22-én fontos meccset nyert meg a DEAC-cal szemben, és emellett egy nemes cél is vezérelte a kék oroszlánokat karácsony előtt. A meccs teljes jegybevételét felajánlották a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrum részére, illetve a további szurkolói felajánlásokat a klub kiegészítette.