Tegnap este a Ruszt József Stúdiószínházban megtartották a Marimama című új, egyszemélyes előadás házi főpróbáját. A mű Járai Máté visszaemlékezése szeretett nagyanyjára, Törőcsik Marira.
Harmadik éve töretlen sikerrel fut a Kecskeméti Hírös Agóra színpadán a DIÓTÖRŐ előadás. Barta Dóra rendezésében és koreográfiájával kel életre idén decemberben is az egyik legszebb karácsonyi mese, amely felejthetetlen ünnepi kikapcsolódást nyújt közönségünknek.
Bővült a Kelemen László Kamaraszínház repertoárja: Heinrich von Kleist első drámája, A Schroffenstein-család, ami nálunk A bosszú címet kapta, péntektől látható. Az előadás több szempontból különleges: Kovács D. Dániel először rendezett Kecskeméten, Horváth Lajos Ottó pedig első ízben játszik a kecskeméti színpadon.
A Kölcsönlakás mindent felvonultat, ami a brit vígjátékok mesterének, Ray Cooney-nak az erőssége: félreértések, titkok és egyre fokozódó káosz. A történet egyik kulcsfiguráját, a kedves gyerekkönyvkiadót alakítja Nagy Sándor. A színművész elárulta, nagyon szereti a vígjátékokat, de a nézők felszabadult nevetése mögött bizony nagyon sok munka áll.
Dupla premierrel várta a közönséget november 14-én a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Egy estén mutatta be a teátrum Leoncavallo operáját, a Bajazzókat és a Spartacus című táncszínházi produkciót. A színház idei mottójához híven utazást tehettek a nézők térben és időben az emlékezetes alakításokat nyújtó előadásoknak köszönhetően.
Ma délelőtt megtartották a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház kettős bemutatójára készülve Leoncavallo: Bajazzók című operájának és Hacsaturján – Barta Dóra Spartacus című táncszínházi előadásának sajtóbemutatóját.
Rangos elismeréseket kapott november 8-án az eSzínház Fesztiválon a Ciróka Bábszínház a Tóték című produkciójával. Az elnyert különdíj, illetve a Szófa Irodalom különdíj kapcsán volt a KTV Múzsa magazinjának vendége a darab két szereplője, Fülöp József, Lendváczky Zoltán. A bábszínészek a műsorban beszéltek arról is, hogy a darab a mai középiskolások számára is könnyen érthető és befogadható.
November 8-án délután a Jurányi Házban ünnepélyes díjátadón vette át a Ciróka Bábszínház az eSzínház Fesztiválon, a Tóték című produkcióval elnyert díjakat.
Spartacus története elevenedik meg ebben az évadban színházunk balett-tagozatának táncszínházi produkciójában. A Kecskemét City Balett művészeinek előadásából egy olyan sors bontakozik ki, ami a ma emberére is megrázó erővel hat. Barta Dóra rendező-koreográfus, a balett-tagozat művészeti vezetője számára az is fontos volt, hogy Spartacus történetét kortalanná tegye, amiben a látványvilág és az elemi erejű zene is a segítségére lesz.
Elkezdődtek a próbái A bosszú című darabunknak. Heinrich von Kleist drámáját Kovács D. Dániel rendezésében láthatják a Kelemen László Kamaraszínházban. Kleist világát sokan félreértelmezik. A rendezőt többek között a sorok közé rejtett abszurd humor ragadta magával, amit szeretne felfedni majd a kecskeméti közönség előtt is.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház október 23-án díszbemutató, majd 24-én a premier alkalmával mutatta be Pavel Stantchev első színművét, az Egy éjszaka, két reggel című drámát Cseke Péter rendezésében. Az ősbemutató a Ruszt József Stúdiószínházban kapott helyet, ahol a nézők egy letaglózó erejű, erkölcsi kérdéseket boncolgató kamaradarabot láthattak.
Pavel Stantchev első színműve Kelet-Európa egyik legsötétebb korszakát idézi fel. Nehéz történelmi és erkölcsi kérdéseket feszeget, és elementáris erővel hat a nézőkre. Az Egy éjszaka, két reggel című darabot Cseke Péter rendezésében láthatják a Ruszt József Stúdiószínházban.
Ismét bemutatóra készül a Kecskeméti Katona József Színház társulata. Az október 23-i nemzeti ünnepre időzítve tűzik műsorra Pavel Sztancsev bolgár író Egy éjszaka, két reggel című színművét, ősbemutatóként, Cseke Péter rendezésében.
Elkezdődtek a próbái idei évadunk operájának, a Bajazzóknak. A műfaj rajongói ezúttal is különleges élményre számíthatnak. Ilyen sok szereplőt felvonultató opera ugyanis még sosem született Kecskeméten, és ehhez a nagyszabású produkcióhoz egy különleges látványvilág is társul majd. A darab olvasópróbáján fény derült nagyon sok titokra az előadással kapcsolatban.
Varázslatos mesevilág költözött a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színpadára. Lázár Ervin legendás története, Gyere haza, Mikkamakka! most új életre kel a nagyszínházban. A bemutató október 15-én lesz, de a hétfői sajtónyilvános főpróbán stábunk is betekintést nyerhetett a Négyszögletű Kerek Erdő különleges világába.
Ismét ősbemutató lesz pénteken este a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Ruszt József Stúdiószínházában. Ezúttal Tasnádi István: Norvégminta című zenés kamarakomédiáját tűzik műsorra Scherer Péter rendezésében.
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház idei évadának első nagyszínházi bemutatója volt Huszka Jenő és Martos Ferenc örökzöld operettje, a Lili bárónő, amelyet Béres Attila rendezésében láthat mostantól a közönség.
Kedden este tartották meg a Lili bárónő című nagyoperett sajtó-nyilvános főpróbáját a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az előadást vendégként Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója rendezte. A premier október 3-án, pénteken lesz.
Szeptember 19-28-ig tartott az 5. eSzínház’25 Fesztivál, amelyre a Ciróka Bábszínház két produkcióval jelentkezett. Prózai kategóriában Örkény István: Tóték, gyermek-és ifjúsági kategóriában pedig a Lúdas Matyi című előadást nevezte a társulat az online színházi fesztiválra.
Egy napon mutatják be a Cirókában az óvodás korosztályt megszólító Kispipi és Kisréce kalandjait Kuthy Ágnes rendezésében, valamint a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfit, amelyet Kovács Géza állít színpadra kisiskolások részére. A két produkcióban – amelyek próbái már augusztus óta folynak – a társulat összes színésze közreműködik.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.