Sakkfigurák ihlette est a Kodály Intézetben

2026. 10. 14., 14:31
Különleges zenei kísérletnek lehettek tanúi mindazok, akik kedd este a Kodály Intézetbe ellátogattak. A Zeneakadémia nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhelyében „Chess-Pieces” címmel rendeztek hangversenyt. Az est során felhangzó művekben a sakkfigurák karakterei jelentek meg 6 újonnan komponált vonósnégyes-tételben, melyeket párba állítottak a zenetörténet megelőző korszakaiból válogatott, szintén a stratégiai játék bábuira asszociáló zenemű-tételekkel. A Sonus Cordis Kvartett előadásában Balogh Máté, Bella Máté, Kecskés D. Balázs, Persányi Zsófia, Tornyai Péter és Virág Anna Virág darabjai csendültek el, párban Haydn, Janáček, Bartók és Stravinsky kompozícióival.
A galéria 9 képet tartalmaz

A hangverseny első perceiben dr. Rajk Judit Artisjus-díjas énekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója köszöntötte a szép számban megjelent zenebarátokat, illetve az est előadóit, a Sonus Cordis Kvartett tagjait, majd néhány mondatban ismertette a koncert előzményeit. Többek között elmondta, hogy az est a házigazda intézményben korábban tanító Balogh Máté kezdeményezésére született. Az Erkel Ferenc-, Junior Prima- és kétszeres Artisjus-díjas zeneszerző  felkért kortárs komponistákat, hogy egy-egy sakkbábu karakterét, mozgását vagy alakját formálják zenévé – a figurákat a szerzők saját preferenciáik alapján, teljes egyetértésben osztották fel egymás között. A műsort azután az ötletgazda úgy állította össze, hogy a frissen komponált darabokhoz olyan klasszikus kvartett-tételeket keresett, amelyek szoros asszociációba hozhatók az egyes sakkfigurákkal.

A rövid bevezető után kortárs és klasszikus zenemű-párokat hallgathattak a Kodály Intézet dísztermében helyet foglalók. Krulik Eszter (hegedű), Lachegyi Róza (hegedű), Koppán Kata (brácsa) és Bettermann Rebeka (cselló) előadásában elsőként Balogh Máté alkotása, az M. C. Escher in Rio és Joseph Haydn: A Megváltó hét szava a keresztfán című zeneművének zárótétele, az Il Terremoto (Földrengés) hangzott el. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem habilitált adjunktusa a két kompozícióról a Hírös.hu kérdésére ezt írta: „Darabom a Futóról szól, mint szimbólumról, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia jamaicai 4×100-as férfiváltójáról, akik világcsúccsal nyertek a döntőben. Ez egy »váltófutó« programú zene, amihez Haydn »földrengését« választottam, amely szintén nagyon sok futamból áll, ott a futam mint skála jelenik meg.”

A folytatásban a sakk legerősebb és legfontosabb figurái sejlettek föl a zeneművek által. Előbb Kecskés D. Balázs a Királynő nagyon sokféle mozgását bemutató, táncokban megformált szvitje, a Queen Suite, valamint Janáček nőiségről szóló 1. vonósnégyesének („Kreutzer-szonáta”) első tétele csendült fel, majd a kvartett Persányi Zsófia: ECO C20 című darabját – művében szerzője az „ECO” (Encyclopedia of Chess Openings), azaz a Sakkmegnyitások Enciklopédiája olyan állására utal, amely biztos vereséget hoz: egy gyaloggal és a királlyal indítani a játszmát – és Haydn „Császár” (Kaiserquartett) nevet viselő vonósnégyesének második tételét szólaltatta meg.

A Gyalog alakját két, szinte végig pizzicato játékmódot alkalmazó mű, Tornyai Péter: Pawn Patterns című kompozíciója és Bartók Béla: 4. vonósnégyesének negyedik tétele idézte fel, míg a Bástya figurája Bella Máté: Axis című alkotásában, illetve Igor Stravinsky harmadik, vonósnégyesre komponált darabjában jelent meg.

A koncert zárószámai a Huszárról szóltak: a közönség Virág Anna Virág: Knight (Lovag) című művében – amelyben a fiatal komponista a ló lépéseit zenésítette meg – és Haydn „Lovas” kvartettje”, az 59. (g-moll) vonósnégyes zárótételében gyönyörködhetett.

A sakk több annál, mint két ember versengése: a logika, a taktika, a rend egyetemes szimbóluma. A kedd esti hangversenyen a stratégiai játék mindezen jelentései is megelevenedtek. A Sonus Cordis Kvartett tagjai látható örömmel szólaltatták meg a kortárs és a klasszikus darabokat, jutalmuk a koncert végén a közönség zajos elismerése volt.

A Kodály Intézet a héten egy másik koncertet is szervezett, a Trio Passacaglia október 14-ére, azaz szerda estére tervezett jótékonysági hangversenye azonban betegség miatt elmarad. A Rajk Judit, Kéringer László (ének) és Zétényi Tamás (cselló) alkotta kamaraegyüttes előadását november 11-én 18.30 órai kezdettel rendezik majd meg a Barátok templomában.

(Fotók forrása: Kodály Intézet – Dormán György)