Sokakat vonzott Lakitelek-Tőserdőbe a Térségi Értékjáró Séta

2024. 10. 21., 17:09
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Térségi Értékjáró Séta sorozat keretén belül Lakitelek-Tőserdőbe invitálta a vendégeket október 19-én, szombaton az idei év negyedik kirándulása alkalmával, amely ismét hatalmas érdeklődés mellett zajlott 71 résztvevővel. Ez a Tisza-menti táj őrizte meg leginkább azokat a tájképi és természeti értékeket, amik a folyószabályozás előtti időkre voltak jellemzők.
A galéria 21 képet tartalmaz

A sétálókat köszöntötte Hamzáné Lakó Judit, az Aranyhomok Egyesület titkára, majd Czinege Orsolya, a TŐSERDŐ Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője vette át a szót és mutatta be a helyi nevezetességeket.

Először a kirándulók a 18. században épült, egykori Szikra Csárdáról hallhattak érdekességeket, amelyről Jókai Mór is említést tesz egyik regényében. A csárdát 1960-ban elbontották, de kútjának egy része még ma is megtalálható a helyszínen. Az ismertetőt követően a csodás őszi napsütésben a Holt-Tisza partra sétáltak a vendégek, majd a tavalyi évben megnyílt Ökoturisztikai Központot látogatták meg. A központban roll-up és az I. Tőserdei Pasztell Alkotótáborban készült alkotások kiállítása várta őket, valamint a kellemes környezetben megpihenhettek, felfrissülhettek.

A rövid pihenő után a sétálók egy csoportja résztúrát tett a szép erdei környezetben, a Kontyvirág tanösvényen a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi területén, amelynek során ügyvezető asszony bemutatta a gazdag élővilágot.

A csoport másik része élményekkel teli csónakázáson vehetett részt, majd a program a Szegfűdomb felkeresésével folytatódott. A sétálók megismerhették a helyi jelentőségű védett terület kialakulásának történetét és a különleges növénytársulást.

A séta végén a résztvevők a Laki-Konyha Kft. által biztosított ízletes ebédet fogyaszthatták el, akik feltöltődtek, kellemes élményekkel gazdagodtak a kirándulás során.

Az Egyesület hálásan köszöni Czinege Orsolya ügyvezető asszonynak és munkatársainak a séta megszervezését, lebonyolítását!

Az Ökoturisztikai Központ Tőserdő egész évben várja a vendégeket a természetközeli környezetben. Minden hétvégén különböző foglalkozások, programok kínálnak új élményeket, minőségi kikapcsolódási lehetőséget. Keressék fel Facebook-oldalukat az aktuális programokért.

A túra egész évben egyénileg is bejárható a Kecskemét és térsége turisztikai mobilapplikáció segítségével.

Programjainkról részletesen tájékozódhat az Aranyhomok Egyesület Facebook-oldalán, vagy az egyesület honlapján is.

Figyelmébe ajánljuk az Aranyhomok Kincsei Települési Értéktárak gyűjteményét, mely letölthető ITT.

Forrás: Aranyhomok Egyesület