Szabó István: nem érheti szemrehányás a játékosok küzdőszellemét

2023. 09. 28., 09:04
Csapatunk 1-0-ás vereséget szenvedett a címvédő FTC otthonában, a találkozó után a vezetőedzők értékeltek.

Dejan Stankovic, az FTC vezetőedzője: – A pontrúgás nagyon fontos része a játéknak, magam is sok meccset vesztettem el, vagy nyertem meg emiatt játékosként. Az ellenfél is próbált ugyanúgy helyet találni a tizenhatosunkon belül. Voltak problémáink, sérültjeink, emiatt kevésbé tudtunk rotálni, ezért figyelnem kell a terhelésre is. Jó volt nézni a csapatomat, mert jó munkát végeztünk. A második félidőben kontrolláltuk a meccset, azok után, hogy az első 20-25 percben az elején ez nem sikerült, ha nem volt nálunk a labda. Ilyen erőltetett menetben a csapatszellem fenntartása és a győzelem a legfontosabb két dolog, ez ma megvalósult.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az első 25 perc kifejezetten tetszett, megvoltak a támadásaink, de utána egész egyszerűen felőrölt minket a Ferencváros, ami egy nemzetközi kupa csoportkörében szereplő csapattól nem meglepő, normális, ha ez történik. Itt voltam az Ekl-csoportmeccsükön is, akkor is hasonló volt a forgatókönyv. Technikai fölényben voltak, birtokolták a labdát, ebben benne van, hogy idővel az egyik helyzetükből gólt szereznek. Ettől függetlenül a csapat nagyon keményen dolgozott, nem érheti szemrehányás a játékosokat, persze hiányérzetünk a helyzetek és a gólok számában természetes, hogy van. Ugyanakkor ma egy rendkívül erős csapattal játszottunk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikk