Szabó István: Szeretnénk itthon tartani a három pontot vasárnap

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 19., 19:24
Vasárnap 14:05-kor a Mezőkövesdet fogadja a KTE a Széktói Stadionban. Győzelemmel akár matematikailag is bebiztosíthatják a bennmaradást, amivel Szabó István is tisztában van természetesen. A vezetőedző elmondta, szeretnék itthon tartani a három pontot.

– Sokat érhet egy győzelem vasárnap, ennek tükrében hogyan készültök a Mezőkövesd elleni bajnokira?

– Nyáron a legelső szempont volt, amit el is várhattunk ettől a csapattól, hogy elérjük bennmaradást. Erről sokat beszélgettünk a játékosokkal is, szeretnénk itthon tartani a pontokat. A Mezőkövesd játékoskerete helyezéstől függetlenül erős, ezt korábban is többször elmondtam. Ezt mi is megtapasztalhattuk, hiszen sokszor borsot tudtak törni az orrunk alá egy időszakban, de tavasszal jó játékkal tudtuk megverni őket. Szeretnénk most is három ponttal kiszolgálni a közönségünket. Nagyon fontosak számunkra, mert véleményem szerint a miénk a legjobb szurkolótábor. Akár nyerünk, akár veszítünk, mindig mellettünk állnak, mindig érezzük a pozitív energiákat. Ezt viszonozni szeretnénk. Nagyon fontos a belső motiváció is, akár a stábról, akár a játékosokról van szó, hiszen itt minden meccsre úgy kell felkészülni, hogy ez meglegyen. Ha most is meglesz, akkor emelt fővel jöhetünk le a pályáról.

– Nikitscher Tamás visszatért, mellette három eltiltott is újra bevethető lesz. Mennyi pluszt adhat ez a találkozó előtt?

– Nagy öröm Nikitscher Tomi visszatérése, edzéseken is nagyon jó mutatói vannak. Visszatérhetnek az eltiltottak is, így pozitívan várhatjuk a találkozót. Egész hetünk volt készülni, és ahogy mondtam, szeretnénk meghálálni azt a bíztatást, amit otthon és idegenben kapunk, ez most a legfontosabb. Nem titok, hogy a következő év csapatát is szeretnénk építeni. Vannak kölcsönjátékosaink, az ő sorsuk még függőben van, viszont aki itt van, azokra számítunk, látni akarjuk azt, hogyan tudnak fejlődni. Szeretnénk tovább építeni a csapatot ezen az öt mérkőzésen, amit ha sikerrel teszünk meg, akkor nyáron is jobb helyzetből tudjuk megkezdeni a felkészülést.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu