Szabó István szerint előre kell tekinteni

2023. 05. 06., 08:14
A KTE a Honvéd otthonában szenvedett 1-0-os vereséget, melyet követően a vezetőedzők értékeltek.

Dean Klafuric, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Nagyon kemény meccsen vagyunk túl. A Kecskemét rendkívül szervezett csapat, főleg védekezésben, nem véletlen kapták a második legkevesebb gólt. A játékosaim nagyon jól álltak ehhez a meccshez, megvolt a kellő harciszellem is bennük, ehhez és a győzelemhez is gratulálni tudok nekik. Készültünk a Kecskemétre, mely változtatott játékán, de ezt sikerült felismernünk és jól reagálnunk rá. A félidőben cseréltünk, a Kecskemét is visszaállt megszokott hadrendjére, szerencsére ezt követően szereztünk egy szép gólt, amivel megnyertük a mérkőzést. Ennek nagyon örülök, de még három fontos találkozó vár ránk.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Az első tíz-tizenöt percben akadtak gondjaink, utána orvosoltuk ezt. Jobban játszottunk, Májer Milán előtt ott volt a hatalmas helyzetünk is. A félidő utolsó harmadában sok átmeneti játék volt, ami a Honvéd gyors játékosai miatt nem kedvezett nekünk. Szünetben átbeszéltük a dolgokat, de belehibáztunk egy szituációba. Utána futottunk az eredmény után, sok helyzetet hagytunk ki, az ellenfél kapusa is kitűnően védett. A Honvéd természetesen húzta már az időt, nehezen alakult ki játék, de ebben a helyzetben ki ne tette volna ezt? Egygólos meccsen a hazaiak találtak be, így gratulálok nekik. Most már a regenerálódásra kell helyezni a hangsúlyt, az immár bajnok Ferencváros elleni meccs előtt. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu