Hírös Szenior Egyetem – Mitől maradhatunk aktívak szépkorban?

2026. 11. 05., 20:09
Mitől maradhatunk aktívak és egészségesek idősebb korban? Erre a kérdésre keresték a választ a Hírös Szenior Egyetem legutóbbi előadásán. A Károli Gáspár Református Egyetem kutatói ezúttal egy, a kecskeméti szépkorúak körében végzett életmódkutatás tanulságait mutatták be. A vizsgálat nemcsak az idősek mindennapi szokásait, hanem fittségi állapotukat is feltérképezte, az eredmények pedig a jövőbeni egészségfejlesztő programok kialakításában is segítséget nyújthatnak.

Mit tehetünk azért, hogy idősebb korban is megőrizzük testi és szellemi frissességünket? Milyen szerepet játszik a rendszeres mozgás, a tudatos életmód és a közösségi aktivitás az egészséges öregedésben? Többek között ezek a kérdések kerültek középpontba a Hírös Szenior Egyetem szerdai előadásán. Ezúttal egy kifejezetten a kecskeméti szépkorúak körében végzett életmódkutatás eredményeit ismerhették meg az érdeklődők. A „Mitől maradhatunk aktívak szépkorban?” című előadáson dr. habil. Fritz Péter kutatásvezető, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem két hallgatója, Krasznai Regina Kinga és Csány Laura mutatta be a vizsgálatot.

— Még amikor csak úgy születőben volt, akkor is pont itt a kampuszon belül egy munkaértekezlet volt, és akkor álmodtuk meg, hogy jó lenne egy kicsit a szenior korosztálynak az életmódjával kapcsolatban felméréseket készíteni. Én meg azt mondtam, hogy ne csak arról beszéljünk, hogy ők mit gondolnak a saját egészségükről, hanem egy kicsit vegyük objektívebbre és próbáljunk mérni is, és mérési eredményekkel lássuk, hogy körülbelül mi az az állapot, mi az a fittségi állapot is, amellyel jelenleg rendelkeznek
— mondta dr. habil Fritz Péter kutatásvezető.
”

A kutatás a Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság sikeres, városi Civil Alapból támogatott pályázatának köszönhetően valósulhatott meg. A szakemberek nemcsak az idősek életmódbeli szokásait szerették volna megismerni, hanem objektív mérésekkel is képet kívántak kapni fittségi állapotukról. A felmérések során otthon élő és bentlakásos intézményekben lakó időseket is vizsgáltak. A kutatás lebonyolításában két harmadéves életmód- és rekreációszakos hallgató is jelentős szerepet vállalt. A résztvevőkkel való foglalkozás mellett a technikai feladatokban és az adatrögzítésben is közreműködtek. A vizsgálat eredményei fontos információkat adhatnak arról, hogyan támogatható hatékonyabban a kecskeméti idősek egészségének és aktivitásának megőrzése.

A kutatás azonban nem ér véget az adatok összegzésével. A szakemberek hosszabb távú célja, hogy a felmérések alapján olyan egészségfejlesztő programokat lehessen kidolgozni, amelyek figyelembe veszik az idősek aktuális állapotát és egyéni szükségleteit. Ebben fontos szerepet kaphatnak a Kecskeméten működő nyugdíjasklubok is.

—  Így tudunk nekik segíteni abban, hogy célzott programokkal miként lehet hatékonyan javítani ezeken az eredményeken. A folyamat személyre szabottabbá válik, és az egészségi állapot figyelembevételével lehet majd egészségfejlesztő programokat kidolgozni
— tette hozzá a kutatásvezető.
”

Az aktív időskor megőrzéséhez ugyanakkor nemcsak a fizikai, hanem a szellemi aktivitás is hozzátartozik. Erre kínál lehetőséget a Hírös Szenior Egyetem, amely rendszeres ismeretterjesztő előadásokkal várja az idősebb korosztály tagjait Kecskeméten. A kéthetente megrendezett találkozók nemcsak az új ismeretek megszerzését, hanem a közösségi kapcsolatok erősítését is szolgálják. A résztvevők változatos tudományos és közéleti témákkal ismerkedhetnek meg, közérthető formában. Az előadások ingyenesek, és előzetes regisztrációra sincs szükség.

A Hírös Szenior Egyetem őszi szemesztere november 18-án folytatódik, amikor Lipócziné dr. Csabai Sarolta Jókai örökségének mai jelentőségéről tart előadást. December 2-án pedig dr. Tölgyesi Csaba a klímaváltozás kezelését segítő természetalapú megoldásokat mutatja be. A programsorozat így továbbra is lehetőséget biztosít arra, hogy a kecskeméti szépkorúak új ismeretekkel és közösségi élményekkel gazdagodjanak.