Szakma City a Kenterben – több száz diák ismerkedett a szakmákkal

Robotok, színpadi produkciók és különböző színes program várja az érdeklődőket a Kenter közösségi központba. Több száz fiatal látogatta meg a mai napon már a Szakma City elnevezésű pályaválasztási eseményt, amelyet a Kecskeméti Szakképzési Centrum szervezett meg immár második alkalommal. A mai napon Leviczky Cirill, a Kecskeméti Szakképzési Centrum kancellárja köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a cél, hogy minden fiatal megtalálja a számára megfelelő szakmát.


A Szakma City célja, hogy játékos formában ismertesse meg a fiatalokkal azokat a szakmákat, amelyek nélkül egy város nem működhetne.
A két napos esemény célja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok megismerkedhessenek a szakmákkal, de nemcsak szakmákat tekinthettek meg a fiatalok, hanem egyúttal élményeket is szerezhettek a különböző állomásokon. A programon részt vevők pecséteket gyűjthettek a teljesített feladatokért, amelyeket végül ajándékokra és élményekre cserélhettek be. Az esemény szombat délutánig tart, így a fiataloknak és felnőtteknek még van lehetőségük kilátogatni az eseményre.
