Szakmai konferenciát rendezett Kecskeméten a Károli Egyetem Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhelye

2024. 01. 29., 10:08
Szakmai konferenciát rendezett január 24-én Kecskeméten a Károli Gáspár Református Egyetem Kálvin János Keresztyén Szociális Kutatóműhelye. Az eseménynek az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának Piaristák tere 7. szám alatt található oktatási terme adott otthont.

A szép számban megjelent érdeklődők először Varga Nándor lelkészi elnök igei köszöntőjét hallhatták. Ezt követően került sor azokra a szakmai-tudományos előadásokra, amelyek során áttekintették az időskori jogi problémákat, a kecskeméti innovatív társadalompolitikai megoldásokat, a kommunikáció és a közösségi média szerepét az egészségügyi és szociális ágazat vonatkozásában. Emellett szó esett a hazai gyermekvédelem aktuális kérdéseiről és a szociális ellátórendszerek előtt álló XXI. századi kihívásokról is.

A konferencia zárásaként elhangzott, hogy az egyetem az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságával együttműködve a közeljövőben nyílt napot is szervez majd annak érdekében, hogy tájékoztassák az érdeklődőket a Kecskeméten elinduló szociálpedagógus és szociális munkás levelező képzési lehetőségekről.