Szalay-Bobrovniczky Vince: kiugróan eredményesek a vármegye civil szervezetei

2023. 09. 20., 14:43
Országos viszonylatban is kiemelkedő összeget, közel 2 milliárd forintot tudtak lehívni a 2023-as pályázati ciklusban a Bács-Kiskun vármegyei civil szervezetek. Mindezt Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondta a mai Civilinfó-NEA 2024 konferencián. A rendezvényen a jövő évi pályázatokról is szó esett, valamint átadták a vármegyei elismeréseket.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 23 képet tartalmaz

A Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület idén is megrendezte „CIVILINFO – NEA 2024” tájékoztató előadását, amelyen az aktuális pályázatok tapasztalatairól, valamint a 2024-es időszak változásairól volt szó.  A rendezvény résztvevői átfogó információkat kaptak a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) és a Városi Civil Alap 2024. évi pályázatairól. Előbbi összesen közel 14 milliárd forintos, utóbbit pedig 4,8 milliárd forintos kerettel rendelkezik. Az eseményt az önkormányzat nevében Lévai Jánosné civil ügyekért felelős tanácsnok nyitotta meg.

- Városunk vezetése nagymértékben támaszkodik a civil szervezetekre, azok munkájára. A covid óta felértékelődött a civil közösségek értékteremtő szerepe, munkájuk nélkülözhetetlen a hétköznapokban
— mondta Lévai Jánosné, aki hangsúlyozta azt is, hogy a civil források az elmúlt 10 év alatt megduplázódtak, és ezekhez hozzájöttek még az adó 1%-os felajánlásai, a NEA támogatásai, valamint a falusi és városi civil alapok is. 

A rendezvény folytatásában az elmúlt időszak pályázati tapasztalatai alapján a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára számára is meglepő adatot árult el Bács-Kiskun vármegye pályázati sikereiről. Szalay-Bobrovniczky Vince azt mondta, hogy a civilek által lehívott források tekintetében vármegyénk országosan a 3. helyen áll 1 milliárd 968 millió forinttal.

- Kiugró teljesítmény van az itteni civil szervezetek mögött. Pest vármegye 2,2 milliárd, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 2,1 milliárd, míg Bács-Kiskun vármegye közel 2 milliárdos forrást tudott lehívni az előző pályázati ciklusban. Ez nagyszerű teljesítmény, amelyhez gratulálok, csak így tovább
— fogalmazott beszédében Szalay-Bobrovniczky Vince, aki a folytatásban bejelentette, hogy a Városi Civil Alap forrásai már elérhetőek, október elsejéig lehet rájuk pályázni. 

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati október másodikán nyílnak meg és november 16-ig élnek. Az elhangzottak szerint a Miniszterelnökség folyamatosan igyekszik egyszerűsíteni a pályázati elszámolásokat, ebben idén is történt előrelépés, de mint elhangzott, a jogszabályok kötöttséget jelentenek, így a bürokrácia az adminisztráció vonatkozásában részben megmaradt.

A „CIVILINFO – NEA 2024” keretében adták át az év civil szervezete díjakat is. A Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ által alapított elismeréseket a vármegyében működő három civil szervezet nyerte el.

Az év Bács-Kiskun vármegyei civil szervezete lett a kecskeméti "Itt vagyunk, támogatunk Egyesület", a kiskunhalasi "Pásztortűz Kulturális és Hagyományápoló Egyesület", valamint a kalocsai "Esélyt a Teljes Életre Közhasznú Egyesület".

Az év adományozó vállalkozója díjat pedig idén a Fornetti Kft. kapta meg.

A rendezvény folytatásában a civil szervezetek megjelent képviselői részletes beszámolót hallgathattak meg az idei pályázati időszak tapasztalatairól, a következő időszak feltételeiről, valamint a szférát érintő más programokról is.