Szamurájkarddal tartották fogva azért, hogy fizessen

KÖZLEMÉNY
2023. 04. 18., 08:39
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt vádat emelt azzal az apával és fiával szemben, akik egy ismerősüket a házukba csalva szamurájkarddal foglyul ejtették és szabadon engedését a vita tárgyát képező autó vételárának megfizetésétől tették függővé. A férfi segítségére siető kiskorú ismerősét a kardot nyakához emelve fogva tartották.

A vádirat szerint a kecskeméti férfiak – apa és fia, az ügy két vádlottja – nehezményezték, hogy a fiatalabb vádlottnál tartott kutatás során a kecskeméti rendőrök lefoglalták az általa használt gépkocsit, ezért találkozóra hívták az ismerősüket – az ügy egyik sértettjét -, hogy rávegyék arra, működjön közre annak visszaszerzésében. A férfi azonban elzárkózott ettől. Időközben a rendőrség megszüntette az autó lefoglalását és azt a jogos tulajdonosának kiadta.

A vádlottak úgy gondolták, hogy a sértett miatt nem kapták vissza a járművet, ezért amikor 2022. június 18-án tudomást szereztek a Kecskemétre érkezéséről, dohányvásárlás ürügyével magukhoz csalták. A férfi a késő esti órákban egy kiskorú ismerősével érkezett az ingatlanhoz, ahova azonban előbb egyedül lépett be. A lakás egyik szobájában a fiatalabb vádlott kérdőre vonta őt, követelve az autót vagy annak vételárát. Mivel a sértett tagadta, hogy köze lenne a kocsihoz, a vádlottak a követelésüknek nyomatékot adva, bántalmazni kezdték. Amikor a sértett hátrálni kezdett, felkapták az asztalon lévő 40 cm pengehosszúságú szamurájkardot és azzal, illetve kézzel tovább ütlegelték a férfit, közölve, hogy csak akkor mehet el, ha fizet.

Időközben az autóban kint várakozó fiú megunva a várakozást többször dudált, mire őt is behívták a házba, majd a jelenlétében tovább bántalmazták az ismerős férfit. Ezt látva a kiskorú a védelmére akart sietni, ekkor azonban az idősebb vádlott a szamurájkardot a nyakához emelte és közölte, hogy ha beleszól a dologba, megöli. A sértettek közel egy órán keresztül sikertelenül próbáltak megszökni, mert a vádlottak ezt észlelve mindannyiszor a fiú nyakának szegezték a kardot és megfenyegették őket. Végül a vádlottak figyelmetlenségét kihasználva a sértettek egy óvatlan pillanatban kirohantak a házból. Menekülés közben az idősebb férfi az utcán elesett, mire a fiatalabb üldözője utolérte, belerúgott és elvette a táskáját.

Az ügyészség az apát és a fiát az emberrablás súlyosabban minősülő – felfegyverkezve és részben 18 év alatti sérelmére elkövetett - bűntettével vádolja és ezért mindkettejükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő, valamint bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottak ügyében a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség