Széchenyivárosi Napok megnyitó

A Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola mazsorettjeinek felvonulásával kezdődött ma délután a Széchenyivárosi Napok a Szarvas téren. Ezután az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola ünnepi hangversenyét hallgathatták meg a kilátogatók, Reformkori Zeneművekkel. A megnyitón részt vett Szamler László, Laczkó-Zsámboki Angéla, valamint Gál Zsombor önkormányzati képviselők, aki beszédet is mondott az eseményen. „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen” idézte Széchenyi István szavait. Utalva arra, hogy nemrég közösségi összefogásnak köszönhetően tisztították meg a Szarvas teret a szeméttől és az avartól, hogy a Széchenyivárosi napokon szép, tiszta környezetben tarthassák meg a programokat. A következő napokban koncertekkel, sportbemutatókkal, kézműves foglalkozással, előadásokkal készülnek több helyszínen a városrészben: a Széchenyi István Közösségi Házban, a Planetáriumban, és a SZIK előtti Szarvas téren.
