Szombathelyen nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményéből

A közel öt évtizede működő Nemzetközi Kerámia Stúdió a kortárs kerámiaművészet egyik legfontosabb nemzetközi központja, amely azzal a küldetéssel jött létre, hogy inspiráló és professzionális találkozóhelyet teremtsen a világ minden tájáról érkező művészek számára. A szakmai körökben gyakran „az Agyag kolostoraként” emlegetett intézmény a kezdetektől fogva a formai, esztétikai és technológiai megújulás katalizátora, valamint a kulturális sokszínűség és a különböző kultúrák közötti párbeszéd elősegítője.
A Stúdió fennállásától fogva következetesen gyűjtötte – és gyűjti ma is – az itt készült, magas művészi színvonalat képviselő alkotásokat. Így jött létre az a gyűjtemény, amely ma már a kortárs kerámiaművészet egyik legjelentősebb nemzetközi kollekciójaként ismert: több mint 50 ország 500 alkotójának közel 4000 műve található benne.
Az „Az agyag alkimistái” cím az anyag és a tűz találkozásából fakadó metamorfózisra, valamint a kísérletező, újító attitűdre utal. A válogatás három alapvető irányt mutat be: a használati funkciójú darabokat, a szobrászi erejű kompozíciókat és az átmeneti alkotásokat. A kiállítás különlegessége, hogy a keramikusok mellett ötvösök és festőművészek munkái is szerepelnek, valamint olyan nagyméretű művek, amelyek ritkán hagyják el a Stúdió falait.
Huszonöt év után ismét Szombathely ad teret a Stúdió bemutatkozásának, ezúttal a gyűjtemény sokszínűségének és nemzetközi jelentőségének hangsúlyozásával.
