Találkozások a könyvtárban

A kilenc évvel ezelőtt Hírös kecskemétiek címmel indult pódiumbeszélgetés-sorozat január óta került át a kamaraszínházból új helyszínére, a Katona József Könyvtárba. A sorozat célkitűzése változatlan: olyan személyiségeket közel hozni a közönséghez, akik a maguk szakterületén kiemelkedően helytállnak, és sokak megelégedésére végzik a munkájukat.
A szerda esti első vendég Ba Éva, a Kecskeméti Katona József Színhát súgója, a teátrum örökös tagja, aki három évtizede segíti szívvel és nagy hozzáértéssel végzett munkájával a kecskeméti előadások megszületését. Őt Palotás Gábor ütőhangszeres művész, a Kodály Iskola tanszakvezető művésztanára követi majd. A Kiskunfélegyházáról indult művész odaadó és módszeres tanári és előadóművészi munkájával nem csak megkedveltette, de népessé is tette az ütőhangszeres tanszakot az intézményben.
A velük készült szerkesztett összeállításokat július 2-án, illetve július 9-én láthatják 19:30-tól a Kecskeméti Televízió csatornáján. A sorozat szeptembertől újabb vendégekkel folytatódik.
