Tapsifüles Kupát rendeztek a Lánchíd Utcai Iskolában

2024. 12. 03., 18:37
Lelkes gyerekekkel telt meg a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnoka. A hagyományokhoz híven újra megrendezték a Tapsifüles Kupát.

Kecskemét és Bács-Kiskun Vármegye alsó tagozatos tanulói vetélkedtek hétfőn és kedden a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnokában. A hagyományokhoz híven ugyanis idén is megrendezésre került a Tapsifüles Kupa, amelyen több száz gyermek bizonyíthatta ügyességét. Az iskolák közti sportversenyen egy intézmény évfolyamonként és nemenként legfeljebb 8 versenyzőt indíthat egy versenyszámban.  A tegnapi napon a fiúk, ma pedig a lányok mutathatták meg ügyességüket a különböző versenyszámokban.

Adamik Zoltán, a KARC Atlétikai Szakosztályának vezetőedzője elmondta, hogy öt versenyszámban indulnak a gyerekek, ráadásként egy váltó futásban mérkőznek meg a csapatok. Az egyéni futó számok mellett távolugrásban és magasugrásban is összemérik ügyességüket a résztvevők, emellett kislabda hajítást is rendeznek számukra.

Egy tanuló legfeljebb két számban indulhatott, valamint a 4*1 kőrös váltóban egy iskola évfolyamonként két csapatot nevezhetett. A kezdetekben egynapos versenynek indult a kupa, azonban mára olyan sokan jelentkeznek, hogy kétnapossá kellett bővíteni.

Minden évben valami újdonság is vár a fiatalokra, az idei évben a futásokat vissza tudják nézni, ennek köszönhetően a szoros befutóknál pontos helyezéseket tudnak hirdetni. Az esemény szervezője a Városi Diáksport Egyesület, a KARC Atlétikai Szakosztály, Kecskemét Lánchíd DSE és a Bács-Kiskun Vármegyei Diák és Szabadidő Sport Egyesület.