Terményáldás a Szent István szobornál, kitüntetés átadása a Nagytemplomban

2025. 09. 06., 08:55
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja péntek délután ősi egyházi hagyomány alapján terményáldást rendezett a kecskeméti Szent István szobor mellett. Ezt követően a Nagytemplomban ünnepi szentmisével folytatódott a program. Az esemény előtt került sor a dr. Varga László emlékérem átadására, amelyet a jól ismert pedagógus, Kozicz János vehetett át.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 18 képet tartalmaz

Minden évben Kisasszony Napja idején terményáldást rendeznek a templomokban. Ez történt Kecskeméten is, ahol négy felekezet lelkipásztorai mondtak hálát a közösségeik nevében az idei termésért a teremtőnek. Az eseményt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportja szervezte. Pénteken a Szent István szobor előtt a 17. alkalommal megrendezett Civil Korzó jó időpontot is biztosított arra, hogy az érdeklődő emberek, családok megálljanak a korzó utcája végén elhelyezett színpadnál, ahol a város jól ismert lelkészei áldották meg a terményoltárt és a kenyeret.

A közönség előtt dr. Finta József plébános érseki helynök, Varga Nándor református lelkész, Hajduch- Szmola Patrik evangélikus vezető lelkész, és Ferczák László görögkatolikus parókus mondtak hálát a teremtőnek az idei termésért az ünnepség keretében. A résztvevő közönség, akik között szép számmal jelen voltak közéleti személyiségek is láthatták, hogy Kecskemét környékén kiváló minőségű élelmiszert lehet termeszteni az idei súlyos aszály ellenére is.

Az ünnepélyes esemény után a Nagytemplomban folytatódott a hálaadási program, ahol dr. Jenei Gábor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezetője mutatott be szentmisét. Előtte azonban a Keresztény Közéletért Alapítvány dr. Varga László emlékérmet adományozott Kozicz János nyugdíjas pedagógusnak. A díjat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának vezetője, Rigóné Kiss Éva és Ivanics István korábbi alpolgármester és országgyűlési képviselő adták át. A neves pedagógus, közéleti személy méltatását Ivanics István olvasta fel a templomi szentmisére érkezett hívők előtt.

Kozicz János 1958-ban születettKiskunhalason, majd Kecskeméten a Petőfi Sándor Gyakorló Iskolában kezdte meg 1980-ban a pedagógusi munkáját. Öt évvel később már igazgatóhelyettes, Dénes Piroskával kötött házasságot. A rendszerváltáskor részt vett 1989-ben a KDNP helyi szervezetének az alapításában és annak az elnöke lett. 1990-1994 között önkormányzati képviselő. 1993-tól a nyugdíjazásáig a Piarista Iskola a munkahelye, hosszú ideig az intézmény vezető helyettese, illetve igazgatója is. Történészként a nevéhez fűződik egyebek mellett a Koháry életmű, a piarista plébánia 70 éves történetének a bemutatása és egyéb értékes művek is a szakmai pályafutásának a mérföldköveit képezik. A pedagógust a piarista rend Kalazancius emlékéremmel is kitüntette. A díj átadása után szentmisével folytatódott a program.