Térségi Gasztrohétre hívogat a Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás a Hírös Héten

2023. 08. 14., 08:35
Megkóstolhatjuk a ballószögi kolbászos lecsót, a nyárlőrinci csülökpörköltet és a kunszállási slambucot is a Hírös Hét Fesztivál egyik új programján, a Térségi Gasztrohéten augusztus 22-től 27-ig. De Kecskemét főterén rotyog majd a bográcsban a tiszaalpári halászlé is, hiszen az új rendezvény célja, hogy ízelítőt nyújtson a térség helyi specialitásaiból. A részletekről Hamzáné Lakó Juditot, a szervező Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkárát kérdeztük.

– A Hírös Hét egyik legnépszerűbb programja évről évre a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás. Idén mit kínálnak a fesztivál közönsége számára?

– Immár 26 éve ugyanaz a célunk, szeretnénk megismertetni és megszerettetni a Kecskeméti kistérség helyben megtermelt kiváló minőségű élelmiszereit, valamint az egyedi kézműves termékeket a látogatókkal. Idén is a legkiválóbb portékáit hozza el nagy szeretettel 16 település Kecskemét főterére. Kiállításuk helyszíne ezúttal a Hírös Forrás szökőkút és annak környéke lesz, ilyen nagy területen még sosem mutatkozhatott be mintegy száz kiállítónk. Kézműves bemutatókkal, kóstolókkal, turisztikai programajánlatokkal, kulturális műsorral készülnek a térség legnagyobb seregszemléjére, hisz nagy büszkeség számukra, hogy részesei lehetnek a Hírös Hét fesztiváli forgatagának. A kiállítás keddtől péntekig 16 órától 20 óráig, szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 14 órától 18 óráig látogatható. A polgármesteri köszöntők és kultúrműsorok 17 órakor kezdődnek, szombaton 14 órakor.

– Idén még nagyobb teret kap a gasztronómia a kiállításon.

– Valóban, szeretnénk megörvendeztetni a fesztivál vendégeit a térség legfinomabb ízeivel. Erről szól majd a rendezvény újdonsága, a Térségi Gasztrohét. Keddtől szombatig minden délután, a színpadi programok után helyben termelt alapanyagokból készült hagyományos egytálételeiket, desszertjeiket kínálják a fesztivál vendégeinek a bemutatkozó települések. Jó tudni, hogy aki vásárol ezekből a finomságokból, az támogatja a térség településeinek kulturális tevékenységét is.

– Melyik nap milyen gasztronómiai élményekre számíthatunk?

– Augusztus 22-én, kedden 20 órától Ballószög híres kolbászos lecsójával várja a vendégeket, Lajosmizse és Felsőlajos tejes pitével készül, Kerekegyháza pedig tarhonyás húst készít a gasztrohétre. Szerdán 19 órától helvéciai paprikás krumpli, kunszállási slambuc és fülöpházi túrós csusza kerül terítékre. Csütörtökön 18:30-tól megkóstolhatjuk az orgoványi halászlét és a jakabszállási káposztás kockát, Lakitelek és Tiszakécske pedig kemencés tarjával kedveskedik, amit lapcsánka ágyon kínál majd a vendégeknek. Péntek 19 órától Nyárlőrinc csülökpörkölttel örvendezteti meg a fesztivál közönségét, amit Szentkirály helyi ízesítésű lekváros palacsintával koronáz meg. Szombaton 17 órától pedig tiszaalpári halászlé és bugacpusztaházi palacsinta csalogatja a főtérre a vendégeket. Minden fogás helyi alapanyagokból és sok-sok szeretettel készül, a helyszínen beavatnak minket a szakácsok titkos receptjeikbe is. Bízunk abban, hogy nagy sikere lesz a Térségi Gasztrohétnek, és a finom ízek még inkább összehozzák majd a fesztiválozókat.