Tizenkilenc esztendeje alapították a Wojtyla Házat –Ünnepeltek a népkonyhán

KÖZLEMÉNY
2024. 07. 26., 17:29
A 2005-ös alapítást követően alig egy esztendővel később, 2006. július 26-án, Szent Anna napján, támogatók százainak önzetlen hozzájárulásával elindulhatott a rendszeres jótékonysági ebédosztás a Wojtyla Barátság Központnak helyet adó, akkor még romos állapotú Egressy utca 5./b szám alatti épületben.
A galéria 75 képet tartalmaz

Az alapításra és a nyolc éve elhunyt dr. Bálint Anna ügyvédnőre, mint társalapítóra emlékezett pénteken, Szent Anna emléknapján a Wojtyla-sorsközösség.

Előzetesen Lévai Jánosné, Pintérné Farkas Csilla és dr. Finta József atya egy-egy koszorút helyezett el Karol Wojtyla mellszobránál, a szociális-közművelődési intézmény előtti kertben.

Miután az étkezdében felcsendültek a Himnusz hangjai, Farkas Pál, a Wojtyla Barátság Központ programszervező munkatársa köszöntötte a jelenlévő díszvendégeket: dr. Finta József érseki helynököt, a Nagytemplom plébánosát, Borisz atya ortodox lelkipásztort, Lévai Jánosné tanácsnok asszonyt, a keceli Pintér család, mint társalapítók képviseletében Pintérné Farkas Csillát, valamint Frankó János izsáki vállalkozót, Kovács István „piarista barátot”, továbbá Somogyi Károly zenészt, aki egy-egy dallamcsokorral kedveskedett az étkezdében megjelenteknek.

A magasztos rendezvényt Farkas Pál ünnepi gondolatai nyitották, ily módon is emléket állítva dr. Bálint Annának.

Lévai Jánosné gyertyát gyújtott az alapítók, támogatók, önkéntesek és más segítők, jóakarók emlékére, akik az eltelt tizenkilenc év alatt a Wojtyla Házzal tartottak, ám időközben elmentek a minden élők útján. Az önkormányzati vezető mindemellett ismertette Szent Anna életének főbb mozzanatait.

Oskolás János, a wojtylások „házi költője” Szent Anna-napra című versével emelte az ünnep fényét.

Farkas P. József bejelentette: a Wojtyla Barátság Központ életében elkezdődik a huszadik jubileumi év. Ennek során számos nagyszabású programmal ünneplik az Urat kegyelméért, melynek jóvoltából mindmáig százhúsz nehézsorsú, halmozottan hátrányos helyzetű embertársuknak szolgálhatnak minden nap étellel és szükség esetén ruhaneművel is.

József atya Szent Annával kapcsolatos zarándokélményeit elevenítette fel, majd az ebédlőben kiállított festmény kapcsán elmesélte Assisi Szent Ferenc és a gubbioi farkas igaz történetét, végül papi áldásban részesítette a faliképet.

Az esemény záró akkordjaként Pintérné Farkas Csilla százhúsz adag sült csirkecombot és rizibizi köretet szolgált fel Varga László, az Ízfaktor Kft. ügyvezető-tulajdonosa adományaként. Ráadásként a Pintér család keceli meggyes- és kakaós kaláccsal kedveskedett a szegényeknek.

Mátyus István