Több mint 260 fiatal zengte Arany János balladáit Nagykőrösön

2023. 03. 04., 19:08
Szombaton 265 fiatal hang zengte Arany János balladáit Nagykőrösön. A XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyt idén a településen belül kilenc helyszínen kellett megrendezni, annyira sokan jelentkeztek. A város önkormányzata és a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ által szervezett versenyen rangos, 27 tagú zsűri értékelte az előadásokat. A legeredményesebb versenyzőket arany, ezüst és bronz fokozattal és pénzjutalommal díjazták, a különdíjasok pedig értékes tárgynyereményekben részesültek.
A galéria 14 képet tartalmaz

Nagykőrösön erős kultusza van Arany Jánosnak, aki alkotói életének jelentős részét töltötte a városban. Legtöbb balladája is itt született így nem véletlen, hogy a háromévente megrendezett verseny is e műfaj köré épül.

A résztvevőknek A hamis tanú, a Tetemrehívás és a Vörös Rébék közül az egyiket kötelezően elő kellett adniuk, emellett egy szabadon választott balladát is bemutattak a zsűrinek, melynek elnöke L. Simon László József Attila-díjas költő, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt.

Arany János hatalmas költészeti anyagából kiválasztani azt a balladát, amit a kötelező mellett megtanul a fölkészülő diák, nem könnyű dolog. Így ez a verseny mindig a pedagógusokról is szól. Azokról az elhivatott magyartanárokról, akik veszik a fáradságot, hogy felkészítsék a gyerekeket, foglalkozzanak velük
— fogalmazott L. Simon László.

A zsűri elnöke hozzátette: a verseny komoly jelentőséggel bír a határon túl élő magyar fiatalok és tanáraik számára, hidat képez a magyarság berkein belül.

A 27 tagú zsűriben olyan művészek foglaltak helyet, mint Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, Csuja Imre és Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas színészek és Gulyás Dénes Kossuth-díjas operaénekes.

A XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny pénteken vette kezdetét a verseny részleteinek ismertetésével és a versenyzők sorrendjének kisorsolásával, majd gálaesttel folytatódott a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ színháztermében. Az elődöntők szombat reggel kezdődtek, a döntőre délután, az eredményhirdetésre és díjkiosztó ünnepségre pedig koraeste került sor.

A nap főszereplői egyértelműen a fiatal versenyzők voltak, akik stábunknak a helyszínen elmondták: a verseny izgalma mellett maga a kirándulás is nagy élmény számukra. A Kárpát-medence minden tájáról érkeztek fiatalok Nagykőrösre.

EREDMÉNYEK

XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny ünnepségén eredményes részvételért oklevélben részesült:

  • Barabás Áron
  • Csata Dorottya
  • Dávidházi Dóra
  • Gáspár Imre Bátor
  • Hevesi Emília
  • Kiss Hanga Csilla
  • Léber Ádám
  • Lengyel András
  • Tarpai Zsófia

Ballada értő Tolmácsolásáért különdíjban részesült: Széky Melinda

Szép Magyar Beszédért különdíjban részesült: Kurkó Karolina-Fatima

A Magas szintű felkészülésért különdíjban részesült: Nagy Zsombor

Nagykőrös város polgármesterének különdíjában részesült: Varga Levente

A Közönség Különdíja elismerésben részesült: Kurkó Karolina-Fatima

A legeredményesebb Határon Túli Versenyző különdíját: Nagy Mihály

A Magyar Versmondók Egyesületének Különdíját: Kecskeméti Bence Odin

A XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyen Bronz fokozatot ért el: Márton Réka

A XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyen Ezüst fokozatot ért el: Somfai Borka

A XV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Versenyen Arany fokozatot ért el: Sütő Zalán