Több mint 70 károlis pedagógushallgató vehette át diplomáját a református templomban

2023. 07. 06., 19:55
A kecskeméti református templomban tartották meg csütörtökön délután a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának diplomaosztó ünnepségét. A nagykőrösi székhelyű kar 73 hallgatója: csecsemő- és kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok és tanítók vehették át oklevelüket az ünnepi istentisztelet keretében.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 20 képet tartalmaz

Káposztás Gábor egyetemi lelkész a jó pásztor evangéliumi példázatából kiindulva bátorította a leendő pedagógusokat arra, mindig merjenek Istenre hagyatkozni munkájukban, és maguk is jó pásztorként vezessék a rájuk bízottakat. Az ünnepi istentiszteleten a kántori szolgálatot Méhes Balázs orgonaművész, a pedagógiai kar dékánhelyettese látta el.

Káposztás Gábor egyetemi lelkész

Prof. dr. Pap Ferenc, a kar dékánja köszöntőjében mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a pedagógusi hivatás közösségi szolgálat. A görögből latin közvetítéssel a magyar nyelvbe került diploma szó változatos jelentéseit értelmezve rámutatott: a diploma egyszerre ajánlólevél, "útlevél", engedély és felhatalmazás; egy aláírt, tanúsított okirat, melynek igenis értéke van, hiszen tanúsítja a felkészültséget, a megszerzett tudást. A diploma nem csak egy "papír" tehát, mint azt manapság sokan állítják, mint ahogyan a házasság sem az – emelte ki.

Prof. dr. Pap Ferenc dékán

Az igehirdetés és a dékáni köszöntő után átvették oklevelüket a karon most végzett csecsemő- és kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok és tanítók, valamint egy pedagógus szakvizsgát tett hallgató, összesen 73-an.

A diplomák átadása után immár kollégáiként köszöntötte a végzetteket prof. dr. Furkó Bálint Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos rektorhelyettese.

Az ünnepélyes eseményen Kecskemét városát dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő, a városi közgyűlés Értékteremtési Bizottságának elnöke képviselte.

Az első sorban (b-j) Varga Nándor, a Kecskeméti Református Egyházközség elnök-lelkésze, dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő és prof. dr. Furkó Bálint Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem tudományos rektorhelyettese

Mint az esemény végén elhangzott, a pedagógiai kar kecskeméti képzési helyszínén a tanévnyitót szeptember 15-én tartják majd.