Új szerelem és új lakók a vadaskertben

2026. 04. 09., 20:12
Új lakókkal bővült a Kecskeméti Vadaskert. Télen érkezett egy kokabura, köznéven kacagó jancsi, aki most tavasszal már párt is kapott. Mellette még számos új lakóval büszkélkedhet a vadaskert többek között egy antiloppal, egy szamár csikóval és egy leopárddal, aki a Poldi névre hallgat.
A galéria 8 képet tartalmaz

Több új lakó is érkezett a Kecskeméti Vadaskertbe.Ilyen például a Miskolcról érkező antilop hím és a 2 hete született szamárcsikó, akit már a látogatók is megtekinthetnek.

A legnagyobb újdonság pedig Poldi, a 2 éves félénk leopárd.  

- A leopárd Szegedről jött ahol egy fajmentő programban született. Az anyja sajnos nem nevelte, őt, ezért kézzel nevelték. Nem is találkozott vendégekkel ezért a most az itteni időszakban egy kicsit félénken viselkedik, de próbáljuk minél hamarabb szoktatni egyrészt a vendégekhez. Most kerül kialakításra a helye és hogyha ez megvan akkor megkezdődik a feketepárducokkal is az összeszoktatás 
— nyilatkozta Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert ügyvezető igazgatója.

Február közepén érkezett a vadaskert új lakójaként az Ausztráliában őshonos kokabura, köznéven kacagó jancsi, ami nevét a jellegzetes hangjáról kapott. Az új lakók közt most a tojó madárhoz érkezett egy hím is. A szerelem már érezhető köztük, jegyezte meg a vadaskert igazgatója.  

- Terveztük, hogy egy párt szerzünk neki. Nem olyan egyszerű azért, mert figyelni kell arra is, hogy egy külön vérvonalból származzon a kokabura. Sikerült is ezt biztosítanunk. Az első egy két nap az összeszokás volt a két kokabura számára, de ahogy már lehetett látni a harmadik nap már a szerelem is megjelent náluk, úgyhogy azóta is nagyon jól megvannak egymással
— mondta a Kecskeméti Médiacentrumnak Tokovics Tamás.

A Kecskeméti Vadaskertben a tavasszal, számos programmal várják az új jövevények mellett a kilátogatókat. Ezekről bővebben is beszámol a KTV a mai Kiemelő című magazinban.