Utánpótláskorú sportolóknak is nagyon fontos a mentális képzés – és ezt Kecskeméten is alkalmazzák

A kecskeméti utánpótlásképzés vezetői már évekkel ezelőtt felismerték a mentális támogatás fontosságát az utánpótláskorú sportolók körében is. Nem véletlen, hogy Török Tímea személyében sport coachot alkalmaznak. A sportolók mentális fejlődését támogató szakemberrel beszélgettünk.
– Sport coachként a fiatal sportolók mentális fejlődését támogatom, elsősorban az önbizalom, fókuszálás, stresszkezelés, versenyhelyzetek kezelése kérdésében. Megoldásfókuszú szemlélettel dolgozom, ami azt jelenti, hogy nem a problémák hosszas elemzésére, hanem a meglévő erőforrásokra és működő stratégiákra építünk. Tréneri tapasztalatom jól hasznosul a csapatépítéskor is, míg mediátorként segítek, ha a sportoló–edző–szülő háromszög valamely szereplője között konfliktus alakul ki – kezdte Török Tímea, aki sport és megoldásfókuszú coachként, trénerként és mediátorként tevékenykedik, de emellett 30 éve utazó gyógypedagógus is.
A szakember nagyon hiteles abban, amit csinál, hiszen a komoly sportolói létet egészen közelről ismeri.
– Élsportolói röplabdás múltam során testközelből tapasztaltam meg, hogy az adottságok, a fizikai és technikai felkészültség mellett a mentális stabilitás az, ami igazán döntő. Sportszülőként – vízilabdás közegben – a másik oldalt is látom: az eltérő karrierutakat, az elvárásokat és a támogatás dilemmáit. A Kecskeméti Junior Sport Kft.-nél számomra az a különleges lehetőség adott, hogy ez a három szerep – sportoló, szülő és coach – integrálódhat. Nem „messziről jött” szakemberként vagyok jelen, hanem a helyi sajátosságokat ismerőként – fogalmazott Török Tímea, aki a KESI-ben és a Kosárlabda Akadémiánál természetesen az utánpótlás korosztállyal foglalkozik.
Elmondása szerint ebben az életkorban még formálódik az önbizalom, az identitás, a teljesítményhez való viszony. – Ha itt tudunk stabil alapokat adni, az hosszú távon meghatározza a sportolói pályát, sőt, sokszor a civil életet is! Azért fontos, hogy már utánpótláskorban elkezdjük a mentális felkészítést, mert a mentális készségek tanulhatók. Ha időben kezdjük el a fejlesztést, természetessé válik az önszabályozás, a stresszkezelés, a csapaton belüli kommunikáció. Különösen fontosnak tartom a szezon, bajnokság vagy korosztályváltás előtti közösségépítést. Ilyenkor alakulnak ki azok a minták, szokások, amelyek később a konfliktusok, nehézségek idején is működni tudnak. A cél az, hogy a csapat rendelkezzen saját eszköztárral és a problémákat belső erőforrások mentén tudja kezelni, akár külső szakértő bevonása nélkül – árulta el a kecskeméti szakember.
Török Tímea csapatszinten és egyénileg is együtt dolgozik sportolókkal és az edzőkkel egyaránt. A csapatfoglalkozásokon interaktív gyakorlatokkal, kommunikációs helyzetek modellezésével, közös értékek tisztázásával és célkijelöléssel dolgoznak. Ezek nem elméleti előadások, hanem élményalapú, gyakorlati alkalmak, és fontos, hogy az edzéshelyszíneken történnek.

Török Tímea saját fejlesztésű eszközökkel is dolgozik, mint például az úgynevezett SuTTogó matricái, amik az erősségfókuszú visszajelzések adásakor jöhetnek jól. Illetve sportcoach kollégáival nemrég elkészítették a 8-14 éves korosztály számára az M3 Önbizalom kalandfüzetet, ami rendkívül egyedi képi és tartalmi világával a pályán kívüli beszélgetéseket és mentális felkészüléseket segítheti.
Az edző vagy sportoló kezdeményezésére, szakmai egyeztetés után három egyéni sport mentál coaching alkalom is elérhető a kecskeméti sportolók számára. Török Tímea számára fontos az utánkövetés: a coaching alkalmak után megfigyelőként, szurkolóként is jelen van, amikor erre lehetősége nyílik.
Milyen problémákkal keresik meg a fiatalok? Leggyakrabban
- verseny előtti szorongás,
- önbizalom-és teljesítményingadozás,
- motivációvesztés,
- túlterheltség,
- vagy korosztályváltás miatt.
Sokszor nem nagy krízisről van szó, hanem pillanatnyi elakadásokról, melyeket időben kezelve megelőzhetők a komolyabb problémák.
Ha belegondolunk egy élsportolói pályára készülő fiatal élethelyzetébe, egy sérülés lehet az egyik legkritikusabb eset.
– A sérülés valóban komoly próbatétel, hiszen fennállhat identitásvesztés-érzés, félelemérzet a visszatéréstől és türelmetlenség. De legalább ennyire megterhelő lehet a félelem a hibázástól, a kudarc feldolgozása, a belső önkritika, a másokhoz való hasonlítgatás vagy a „nem vagyok elég jó” érzés is. Ezek gyakran láthatatlanabb, mégis hosszabb távon ható kihívások – mondta ezzel kapcsolatban a sport mentál coach.
A KESI, a Kosárlabda Akadémia és Török Tímea számára is nagyon fontos, hogy ne csak a sportolókkal foglalkozzanak, hanem a szülőket is edukálják. Éppen ezért már több előadást is tartottak „Sportszülők estje” néven.
– A sportoló–edző–szülő együttműködés minősége közvetlen hatással van a gyermek sikeres szereplésére és életére. Olyan főbb gondolatokat járunk körbe ezeken az alkalmakon, mint hogy
- a gyermek nem a szülő sportálmait valósítja meg
- a támogatás nem azonos a nyomásgyakorlással
- a biztonságos érzelmi háttér teljesítménynövelő tényező
- fontos az életkoronként változó igények figyelembe vétele (a bátorító visszajelzések, a családi és sportolói időmenedzsment, a regeneráció, a mentális pihenés és felkészülés)
– Az edzők részéről egyre inkább érzékelhető az igény a csapatépítő, motivációs, stresszkezelő és önbizalomnövelő eszközök, játékok megismerésére. Az edzők és szülők közül sokan a személyes ismeretség miatt szavaznak nekem bizalmat, amiért hálás vagyok. Ugyanakkor szeretném, ha ez a bizalom szakmai tartalom mentén is épülne, és minél több sportágban tudnék kapcsolódni ott, ahol valódi igény és együttműködési szándék mutatkozik. Hiszek abban, hogy a mentális felkészítés belátható időn belül egyre több egyesületnél lesz a modern utánpótlás-nevelés része – nyilatkozta kérdésünkre Török Tímea sport mentál coach.
