Valóra vált Leila álma: ő is táncolhat a Diótörőben

2025. 11. 28., 16:52
A 11 éves Liber Leila élete nem indult egyszerűen: csecsemő kora óta nevelőszülői gondoskodásban él a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató hálózatában. Jól tanul, sorra lép fel szóló táncosként ünnepségeken, hamarosan pedig a Diótörő gyermekszereplőjeként találkozhatunk vele a Hírös Agóra színpadán. Hogy hogy jutott el idáig? Erről beszélgettünk Leilával és nevelőszülőjével.
Fotó: Hírös Agóra - Molnár Anna

Az Agóra aulájában találkozom Liber Leilával, nevelőszülőjével és gyámjával. A kislány nagyon izgatott, hisz most lesz az első próbája a Diótörőben. Alig tud ránk figyelni, annyira várja, hogy végre táncolhasson. Nevelőszülője, Tóth Mária meséli el, hogyan került hozzá a kislány.

Édesanyja a támogató családi háttér hiányában kénytelen volt a kórházban hagyni, de nem mondott le róla, így került állami gondoskodásba. Mivel nem rendeződtek az édesanya körülményei, gyermeke nevelőszülőnél maradt. A kis Leila pedig 11 éves, szép nagylánnyá cseperedett, most pedig élete eddigi talán legnagyobb kalandja vár rá.

Leila és Marika

Ötnapos kora óta neveli őt Tóth Mária nevelőszülő, akire Leila ma már anyukájaként tekint. Máriának két saját gyermeke is van, egyikük már felnőtt, ötéves kisfia mellett pedig három neveltjéről gondoskodik. Mindegyiket saját gyermekeként szereti.

Leila a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába jár, négyes tanuló, a jó jegyekért azonban nagyon meg kell küzdenie, ugyanis diszlexiában, diszgráfiában és diszkalkuliában szenved. Sokkal több időbe, energiába kerül számára jó jegyeket szerezni. Ezét is hatalmas eredmény, hogy példamutató tanulmányi eredményéért nemrég az ÁGOTA Közösség Kiválósági Díját vehette át. Marika sokat segít neki a tanulásban, és fontos számára az is, hogy támogassa abban, amit leginkább szeret. Ez pedig a tánc.

Hírös Agóra - Molnár Anna

– Ovisként néptáncolt, majd az iskolában társastáncot kezdett tanulni órarendi keretben a Spirit Alapfokú Művészeti Iskolának köszönhetően. Ő azonban annyira ügyes, hogy külön órára is jár – meséli Tóth Mária. – Mivel nagyon kevés a fiú, Leilának nincsen párja, szólóban táncol. Így még nehezebb dolga van, de őt ez egyáltalán nem zavarja. Több versenyen, bemutatón is részt vett, nagyon szép sikereket ért el. Látszik, hogy ez az a művészeti ág, amiben kiteljesedhet, ami sikerélményt jelent számára.

A tánc mellett rajzolni is szeret Leila, és szívesen készít videókat, főképp Harry Potter témában, ami nagy kedvence. Meg is mutat néhány videót a telefonján. Mostanában azonban nem sok ideje lesz erre. Nevelő anyukája biztatására ugyanis jelentkezett a Hírös Agóra nagysikerű karácsonyi balettje, a Diótörő gyermekszereplő válogatására. Barta Dóra a mesebalett rendező-koreográfusa, több mint hatvan jelentkező közül válogatott, és Leila hatalmas örömére ő is bekerült a táncosok közé.

Hírös Agóra - Molnár Anna

– Izgultam a válogatón, de mindenki nagyon kedves volt. Egy koreográfiát kellett megtanulnunk, ez alapján döntötte el Dóra néni, kik kapnak szerepet a darabban – meséli lelkesen Leila.

A válogató után számolta a napokat, mikor derül ki végre, bekerült-e az előadásba. Alig akarta elhinni, amikor megérkezett a várva várt levél, hogy ő is ott lesz a szerencsések között.

Hírös Agóra - Molnár Anna

– Szerződést kötöttünk, még díjazást is kapok a szereplésemért, mint az igazi profik – újságolta büszkén, de azt is elmondta, milyen sokat kell majd gyakorolnia a december 6-ai bemutatóig.

Hosszú és kimerítő próbák várnak rá, ugyanis egy ilyen professzionális előadásban mindennek tökéletesnek kell lennie. Leila azonban nagyon eltökélt, hisz élete nagy álma vált valóra azzal, hogy egy táncszínházi előadásban szerepelhet.

– A tehetséggondozás sok plusz energiába, időbe és pénzbe kerül egy nevelőszülő számára is.De ugyanúgy nagy kihívás egy-egy gyermek tanulási nehézségének kezelése. Leila esetében mindkettőt meg kell oldania nevelőszülőnek. Ezért is hatalma siker, hogy a kislány nemcsak az iskolában teljesít jól, de színpadra léphet a város egyik legszínvonalasabb karácsonyi előadásában is – vélekedik Magó Ágnes, Leila törvényes gyámja, aki Marikához hasonlóan nagyon büszke a kislányra.

Hírös Agóra - Molnár Anna

Egy megvalósult álom 

– A Diótörő rendezőjeként szeretettel és nagy odafigyeléssel választom ki a tehetséges gyerekeket, akikben nemcsak a mozgás iránti érzékenységet, hanem a lelkesedést, a szorgalmat és a színpadi jelenlét báját is felismerem – nyilatkozta nekünk Barta Dóra. – Számomra is nagy öröm, hogy Leila bekerülhetett a gyerekszereplők közé, és részese lehet a Diótörőnek, a karácsony legszebb meséjeként élővé váló, megvalósult álomnak.
Hírös Agóra - Molnár Anna