Varázslatos kamarakoncert késő romantikus művekkel
Ezekben a hetekben a kecskeméti zeneszeretők akár be is költözhetnének a Kodály Iskolába, hiszen az intézményben szinte minden nap rendeznek valamilyen zenés programot. A hangversenyek sorát szerda este Éliás Katalin zongoraművész és Dratsay Ákos fuvolaművész kamarakoncertje nyitotta. Az ÉZI két neves, országos ismertséggel bíró művész-tanára – közös produkciójukra a helyi kollégák mellett az ország más városából érkezett muzsikusok, pedagógusok is kíváncsiak voltak – már egy évvel ezelőtt is egy elbűvölő estével ajándékozta meg a nagyérdeműt. Míg 2025 februárjában a 20. században élt és alkotott brit, francia és magyar zeneszerzők szonatináiból játszottak el néhányat, idén a késő romantika zenéjéből állították össze műsorukat.
Az est kezdetén Dratsay Ákos lépett a mikrofonhoz, s miután meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket, pár szóban összefoglalta, hogy mire számíthatnak majd a széksorokban helyet foglalók. „Mi arra készültünk Éliás Katalin barátommal, kolléganőmmel, hogy ma majd elvarázsoljuk Önöket. Nem elsősorban mi tesszük majd ezt, hanem a darabok által varázsolódnak el, amelyeket el fogunk játszani. Ennek a korszaknak, a századfordulónak minden szempontból emocionális művészete azt hiszem, hogy mindenkire hatással van. Jó példa erre az építészetben a szecesszió, amely Kecskeméten is mindenhol föllelhető, amely lehetséges, hogy nem a legtisztább művészeti ág, hiszen sok minden keveredik benne, de igen vonzó, nagyon dekoratív, könnyen befogadható. Ugyanez elmondható számos képzőművészről, például a világhírű osztrák festőről, Gustave Klimtről is, akinek alkotásai valósággal megfogják érzelmileg az embert. Ilyen műsort fognak ma hallani, magasrendű muzikalitással, zeneszerzői tudással megírt darabok hangoznak majd el.”
Ezt követően a Kodály Iskola két művész-tanára a 19. és a 20. század fordulóján élt és alkotott hat zeneszerző kompozícióit adta elő. Philippe Gaubert, Charles Widor, Dohnányi Ernő, George Enescu, Sigfrid Karg-Elert és Jules Mouquet darabjaiból az érzelmek szinte teljes tárháza kitárult: a művek – a személyes hangvételű románctól a játszhatóság határait súroló hangzásokon át a grandiózus végjátékig, a könnyed franciás dallamoktól a szélesen ívelő, végtelennek tűnő frázisaival időnként Richard Wagner zenéjére emlékeztető futamokig – egy változatos, gazdag zenei világot mutattak be. A közönség értő figyelemmel követte és hangos tetszésnyilvánítással fogadta a két művész lélekig ható, helyenként bravúros produkcióját. Minden darab után vastaps csattant fel, ami ráadást „követelt”: Rachmaninov Vocalise című dalának átirata az est méltó befejezése lett.