Vereség a DVTK otthonában

2023. 10. 01., 20:09
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Diósgyőri VTK vendége volt csapatunk. A jó formában lévő hazaiak nagyon jól kezdték a találkozót, ami döntőnek bizonyult.

Szabó István csupán két helyen változtatott az FTC elleni meccshez képest, bekerült Pálinkás és Zsótér is. A mérkőzést nagy lendülettel kezdte a hazai csapat, ennek eredményeként a 8. percben Holdampf és Zeke párharca során a kecskeméti balhátvéd rálépett a hazai csapatkapitány lábára a tizenhatoson belül, amit videózás után meg is adott a játékvezető. Vancas nem hibázott, higgadtan begurította labdát (1-0). A 16. percben Horváth válaszolhatott volna 16 méterről, lövése azonban mellé pattogott. A 17. percben megduplázta előnyét a hazai csapat, Pernambuco jobbról tekert középre ballal, Gera pedig néhány méterről a léc alá csúsztatott (2-0). A folytatásban mezőnyben, inkább hazai labdabirtoklás mellett csordogált a mérkőzés, a 31. percben egy Pálinkás fejes adott némi sanszot a gólszerzésre, de ezt kivágták a kapu torkából. A hosszabbításra felpörögtek az események: előbb Vallejo fejelt fölé egy beadást, majd a másik oldalon centikkel maradt le Zeke beadásárról Horváth, hogy aztán a kontrából Pernambuco lőhessen, amit Vargának kellett fölé tolnia.

Szünetben cserékkel próbált változtatni Szabó István, ami jól sült el. Ugyan az 53. percben Szatmári néhány méterről mellé lőtt egy nagy helyzetet, de ezután inkább kecskeméti lehetőségek jellemezték a találkozót. Az 58. percben Leoni tört be balról, lövését azonban Odyntsov védte, ahogy a szöglet után Szalai fejese is a kapusról jött le. Horváth előtt adódtak ezután sanszok, Szatmári azonban blokkolta első lövését, a lecsorgót pedig már nem tudta eltolni a kapus mellett. A folytatásban távolról is próbálkozott, ez azonban célt tévesztett. A 70. percben aztán a DVTK hosszabb periódus után gólra váltotta első helyzetét, Lukácstól indult a bal oldalon az akció, majd a pontos centerezés után Jurina az üres kapuba kellett csak passzoljon (3-0). A 77. percben megint Horváth lépett el védője mellett, ballal a rövid felsőt célozta, ez azonban az oldalhálóban kötött ki, egyszerűen semmiből sem sikerült gólt szerezni. A 85. percben aztán Horváthot rúgták meg egy tömegjelentben, amiért jött a büntető, őt ezt be is lőtte (3-1), kialakítva a végeredményt.

Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE 3-1 (2-0)

Miskolc, 7292 néző. V: Káprály (Becséri, Csatári)

DVTK: Odyntsov – Gera, Szatmári, Bárdos, Stephen – Vancas (Klimovich 74.), Vallejo, Holdampf (Bényei 81.) – Lukács D. (Acolatse 74.), Edomwonyi (Jurina 23.), Pernambuco (Jurek 81.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej

KTE: Varga B. – Szűcs K., Iyinbor (Nagy O. 55.), Belényesi, Szalai G. (Katona L. 82.), Zeke (Leoni 46.) – Szuhodovszki, Vágó (Meszhi 74.), Zsótér – Horváth K., Pálinkás (Szendrei 46.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Vancas (10. – büntető), Gera (18.), Jurina (70.) ill. Horváth K. (85. – büntető)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Kapcsolódó cikk