Visszajöttem Kecskemétre, ez egy jó város!

2023. 06. 10., 10:00
Valastyán Mihály, avagy DJ Wallas neve sok mindenkinek ismerősen cseng. Vannak, aki a jó bulihoz és vannak, aki életük legjobb lakásválasztásához kötik, de akadnak olyanok is, akik a legfinomabb kakaspörihez. Nem Kecskeméten született, de itt kötött ki, mert annyira megszerette a hírös várost. Interjúmban a fiatalkori énjéről, nehézségeiről, sikereiről és a hitvallásáról kérdeztem.

Misivel már közel 30 éve ismerjük egymást. Mondhatni még zsenge korunkból. Jó bulik, közös barátok és élmények kötnek össze minket. Misi mindig nyugodt, mosolygós volt, laza és szerény. Nem volt az a ki, ha én nem típus, nem kérkedett soha. Szakácsnak tanult, de ismert DJ lett, majd vezető értékékesítő az ingatlan piacon. Ha egy mondattal kellene jellemeznem: Ő az, aki a jég hátán is megél!... szó szerint, de erről majd később…Kíváncsi voltam arra, most hogyan látja a világot és hogyan emlékezik vissza a kezdetekre és, hogy honnan jön ez a sugárzó nyugalma.

Maximalista vagyok, vagy csinálom vagy nem! Amiről úgy éreztem, hogy nem tudom megcsinálni, azt egyből otthagytam. Ami nem én voltam, nem találtam meg benne saját magam, nem tudtam volna 100%-kal csinálni, abból mindig kiszálltam.

Hogyan lettél DJ és hogy jutottál el a teltházas bulikig?

Elkezdtem kazettákat gyűjteni és megcsináltam életem első buliját, majd az első nagyobbat, végül saját klubot, ahol már belépőt szedtem. Mikor már ott is teltház volt, akkor haladtam tovább. Ezt követően elkezdtem remixeket csinálgatni és ezzel elindultam haknizni.  Volt egy Elektrofunk című dalom Nagy Adrival, ami 17 hétig volt a harmadik a VIVA-n.

Szőke Zoltánnal

Ez olyan országos hírnevet hozott, amivel már elindulhattam turnézni. Ezt követte a Melody című dalom, ami már a külföldi rádiókban is nagyon jól szerepelt. A dalnak nagy sikere volt Romániában és Szerbiában is, és nem csak a vajdasági részen. A Novi Sad-i rádióban folyamatosan ment, ott a helyi remixerek is dolgoztak vele. DJ Groove nevű úriember is elkezdte népszerűsíteni és ezáltal rengeteg határon túli fellépésem lett. Vajdasági, szerbiai, román, ukrán, de játszottam Szlovákiában, Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban is.

Mit tartasz eddig top sikerednek?

Nem tudok ilyet mondani, mert szerencsére nagyon sok ilyen van. Szőke Zoltánnak – ő volt a Barátok közt Berényi Mikije – a Pénz és Sárm nevű turnéjában jelentős részt vállaltam. Rengeteg helyre kiajánlottam és ez idő alatt köztünk is óriási baráti viszony alakult ki.

4,5 évig igazi fesztivál hangulatot teremtettünk az amerikai MC-mel, Dizzyvel. Ez is egy nagyon jó dolog volt Magyarországon, hogy miközben én zenéltem, ő gerjesztette a hangulatot. Tőle azért hitelesebb volt a put your mother f***ing hands up, mint tőlem. Jópofa, életvidám srác volt, nagyon szerették!

Vagy ott van Bozsek Márk - aki szintén a Barátok közt-ben játszott - aki a mai napig dalokat ír. Elkezdtünk közösen dolgozni és ő már részt vett a Melodyban.

Bozsek Márk, DJ Wallas, Kiss Ramóna

A másik munkánk a Portrait című albumom, ami soha ne jelent meg csak a világhálón, de ott ment rendesen. Ennek az albumnak volt a címadó dalának az énekese és szerzője egyaránt. Mi közösen azért elég sok mindent összehoztunk Márkkal.

DJ Kincsessel

Aztán jöttek a remixeink. Volt egy Wallas-Warez-Kincses produkciónk, Wa-Wa-Kin néven futott. Csináltunk a Metallicának remixet, majd nagyon sok bootleget és meshupot.

Ez az egész DJ világ iránti vágy honnan indult el nálad?

Megnyertem a fánkevő versenyt az óvodában – nevet Misi. Komolyra fordítva a szót, és ezt a mai napig el szoktam mondani, hogy Kalocsai Zsolt barátom bátyja, Sándor már levezlovasként dolgozott Kerekegyházán. Én hozzá szegődtem tulajdonképpen táskacipelőnek és akkor még csak csodálkozva nézegettem mit és hogyan csinál. Ugyanígy volt Kovács Joci vagy Vicze Benő, aki most is csinálja a Beni nosztalgia bulikat, ő Kiskunhalason volt a legendás Dance Tuning Disco házigazdája, vagy említhetném a Sasfészekből Fejes Sanyit. Ők, mind olyan hatással voltak rám, hogy úgy gondoltam a nyomdokaikba szeretnék lépni és ez azért sikerült is. A mai napig jó viszonyt ápolok velük.  

Szakácsnak tanultál, majd DJ lettél és most már ingatlanozol is egy ideje.

Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem Kecskeméten és letettem a lemezbemutató szakvizsgát is.

Ezt nem mondod komolyan, hogy neked is kellett? Azt hittem csak Jimmy korában élt ez a rendszer.

Nem, ezt régen még vizsgához kötötték. Volt egy megcsíp, megráz, megharap vizsga – közli az orra alatt mosolyogva. Számított az angol tudásod, fordítanod is kellett és figyelték a kiejtésed is.  Volt egy számcím és előadó rész, melyben meg kellett mondanod ki énekelt, illetve melyik csapat énekese volt, vagy ki kinek a felesége volt. A gyakorlati részében pedig 5 darab 6 zenéből álló storyt kellett csinálnod. Ezeket összekeverted előre otthon, címet adtál neki és ehhez kellett beszélned. Nekem volt egy Mi lett veled new edition! blokkom, - sose felejtem el - volt benne Bobby Brown, Johnny Gill , Bel Biv Divo és így állt össze a lemezbemutató szakvizsgám. Mivel akkor még túl fiatal voltam, ezért csak egy évekre kaptam meg az engedélyt. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ csinálta a szakvizsgát és akinek nem volt ilyen vizsgája, az nem állhatott a pultba. Egyébként jöttek is ellenőrizni. Ma már nincs ilyen vizsga.

Ez szerinted hátrányára vált a szakmának?

Igen. Mindig azt mondom, hogy akkor lesz bajban a pék, hogyha a kifli letölthető lesz az internetről. Az zenével pont ugyanez a probléma. Régen, ha szerettél volna egy lemezt, elmentél a lemezboltba és megvetted. Csak azt a lemezt vetted meg, amivel tudtál azonosulni, tehát nem letöltöttél mindent, ami az utadba esik, hanem csak azt, amit 4-5 hónapig fogsz játszani. Akkoriban egy lemez nem volt olcsó dolog, már akkor 2700 és 3500 Ft volt. Én hiányolom, hogy nincs a mai zenéknek ára, mert mindenki letölt mindent. Aminek pedig nincsen ára, annak értéke sincs. Tulajdonképpen ezért is raktam parkolópályára a diszkózásomat és főleg csak olyan volumenű bulikban veszek részt vagy szervezek, amiket szívesen átadok és úgy gondolom, hogy van is ára és értéke. Én nem csinálok olyat, amit nem érzek 100%-osnak. Nyilván nem tudsz 100%-os lenni, de törekedni kell rá! Én nem azokat a zenéket akarom játszani egy retrobulin, amit mindenki. Nem feltétlen egy Orsi lemegy a napra pozícionálok, hanem megpróbálok olyan dalokat elővenni, amire azt mondják: Azt a mindenit, ezt de rég hallottam!

Három dolgot tartok szem előtt: 
1. Legyen stílusod, még ha szar is! 
2. A művészet feladata nem az, hogy azt add a közönségnek, amit kérnek, hanem amit kérniük kellene! 
3. Lefelé nem sértődünk!   
— Ez a három dolog alapján élem az életem. 

Mióta?

Szerintem úgy öt éve. Mindenkiben kiforr egy stílus és mivel ezt mered közzétenni, visszaigazol. Én hiányt pótolok, ami most jelen pillanatban nincs és nem szolgáltak ki. A mai napig azt próbálom létrehozni, hogy arról a bizonyos dalról, amit én játszok, én is jussak az eszükbe!

Nagy Adri, DJ Wallas, Bozsek Márk

Ehhez az kellett, hogy felvállald magad?

Ehhez évek kellettek. Évek meg a rutin és ez nem közhely. Nehézségek és sikerek is kellettek. A hullámvasút mindenkinek jelen van az életében. Amikor lent vagy, akkor tudod majd értékelni az újra fentet.

Te mit csinálsz, ha lent vagy?

Mostanában nem voltam lent, de azt tudom, hogy küzdöttem azért, hogy fent legyek. Én nagyon sok pofont kaptam az életemben. Nyilván van, amit okkal és van, amit anélkül. Úgy vélekedek erről, és ez megint egy közhely, de imádom:

A legjobb bokszoló nem az, aki elver, hanem aki a legnagyobb pofonokból is feláll!

Én úgy látom, hogy könnyedén veszed az életet és bármibe belefogsz sikeres vagy, mert onnantól fanatikussá válsz.

Ez így van, de ezt meg kell tanulni és nem az iskolában tanultam meg, hanem sok-sok embertől. Ez olyan, mint amikor mézben jól meghemperegsz és utána tollban és akkor ilyen mézes-tollas egyveleged lesz. Na én így élem az életemet. Ahonnan tudom, onnan beszippantom a jót, de akár a rosszat is és akkor abból meg tanulok. Tehát a sikerekhez az kell, hogy legyenek kudarcok is! Meg tudod, ahol süt a Nap, ott esik az eső. Ha nem esne az eső, akkor nem élvezném, hogy süt a Nap. Idáig viszont el kell jutni!

Alázat kell?

Száz százalékos. Sokszor hívtak ingatlanozni, de ide azért nem akartam például jönni, mert a két legjobb barátom a főnököm. Itt kellett egy olyan fajta alázat, ami nem volt meg eddig feléjük. Lehet lesznek kisebb viták, de azok ez előtt is voltak, amikor nem dolgoztam itt. Már 20 éve is hívtak, hogy jöjjek ide, de én akkor még nem éreztem azt, hogy itt a helyem. Teli voltam fellépéssel, hétfőtől Balatonoztam, pénteken Hartáztam, aztán szombaton Kecskemétre jöttem.

DJ Wallas és MC Dizzy

Jártál már úgy, hogy fogalmad nem volt ebből milyen buli lesz?

Óriási kellemes csalódásunk volt Romániában, ahogy átmentünk a határon volt egy Faház nevű klub Érmihályfalván. Mondom, ebből mi sül ki…? Odaértünk, nem volt hely a kocsinknak, úgy vittek be biztonsági őrök bennünket, 1500 ember vett körül, de még a plafonon is lógtak. A végén úgy jöttünk ki, hogy Úristen, mi volt ez! Valahol a buliknak ez a célja, hogy úgy gyere el, hogy: Úristen, ez mi volt! Ezért is döntöttem úgy, hogy inkább csak nyolcat csinálok egy évben, de arról mindenki így menjen haza!

DJ Wallas jubileumi bulija Ballószögön

Ez az irány azzal kezdődött, hogy megtartottad a 30 éves diszkós pályafutásod jubileumi buliját Ballószögön?

Igen, Ballószögön kezdtem a jubileumi bulimmal, óriási sikere volt. Maximáltam a létszámot, sokan nem is kaptak már rá jegyet, de ország bármelyik részéből jöttek a hírére.

Bárány Attila, DJ Wallas

Június 17-én lesz a legújabb szerzeményed, egy fesztivál, szintén Ballószögön. Tudod már mit fogsz játszani?

Fogalmam sincs. Nem tudom, hogy most funkyt fogok vagy houset, még nem tudom. Látnom kell az embereket, kik állnak előttem és akkor majd ráérzek!

Akkor nem az első fellépő vagy!

Nem. Az elején teljesen funkyból és noszti buliból fog indulni, utána Nagy Adri jön és Bozsek Márk, majd az Astronuts nevű formáció fog koncertezni, utána lesz V-Tech élő koncert, majd Bárány Attila, Kincses Szabi, Freddyboy, Gara Misi és Sasa pörgeti. A komplex brigád már összeállt. Nem akarok nagy showt, csak maximum 1000 fős fesztivált. Inkább a minőségre megyek olyan emberekkel, azokkal, akikhez én szólok.

Nagy sikert aratott a februári bulitok is, ahová ellátogattunk a barátaimmal és mintha időkapszulába kerültünk volna. Olyan emberekkel találkoztunk, akikkel 20-30 éve buliztunk utoljára.

Én is így gondolom, 400 ember nagyon boldog volt. Gyakorlatilag olyan volt, mint egy élő Face up. Mindenki ott volt, akikkel 30 éve is találkoztál a bulikban. Olyanok, akikkel egyébként nem találkozol. Nem jársz el te sem, én sem sehova, viszont, ha bulizol, akkor olyan emberekkel akarsz találkozni, akikkel jó volt együtt.

Megtanultál nemet mondani?

Szerintem ebben az évben 15-20 bulit lemondtam. Most is hívtak egy kecskeméti fesztiválra, de mondtam, hogy nem tudok menni, mert Olaszországban leszek.

Mások lettek a fontos dolgok az életemben. Az, hogy eljussak oda, amit látnom kell! Különben, hogy fogják nagybetűvel a síromra írni, hogy ÉLT …
— nekem ne kisbetűvel írják!

Szerintem téged, ha a jég hátára dobnának, te ott is megélnél!

Voltam már jég hátán – dőlt hátra a tőle megszokott „komolysággal”. Dolgoztam szakácsként 2650 méteren, ott jég volt, oda álltam. Úgy tudtunk elmenni aludni, hogy visszaástuk magunkat a konyháról a szállásra. Ott azért 1,5-2 méteres hó leesett ám egy nap. Ha nem volt nálad hólapát, akkor jég hátán voltál. Most is hol futottunk össze veled? Pesten.

A Dumaszínházban – egészítettem ki Misit.

Igen, szeretem a humort nagyon. Mindenkinek felírnám receptre, hogy nevessen! Pont a Dombi mondta ezt, és nekem nagyon tetszett, hogy az előadásain lehet orvosos vicc, cigányos vagy akár rendőrös. Mind ott ülnek a nézőtéren, de azért mennek, hogy nevessenek. Ha valaki nem tud saját magán is nevetni, akkor baj van! Én imádok nevetni és nevettetni!

Az ingatlanközvetítésbe is beleviszed ezt a humort?

Én másképp csinálom, mint a többiek.

Titok?

Az a titka, hogy én vagyok, de ide is kellenek a poénok. Bemutattam egy lakást, ami ’72-ben épült és a falon még ott virított Richard Gere posztere, amin még nem volt ősz a haja. A lakásban mindenhol hullott a vakolat és talán ’72-ben volt utoljára festve. Na ott mit mondasz?

Én azt mondtam, hogy: Tessék parancsolni, ez a lakás, ahova a tulajdonos Olaszországból és Spanyolországból hozatott burkolatokat, csak nem ide rakta be – mutatott a padlóra Misi. Innentől kezdve nyilván sokat nevettünk, sőt mertünk nevetni! Mondtam, hogy Richard Gere marad. Ezt a fajta ingatlant is meg lehet mutatni úgy, hogy mindenki mosolyogjon. Utána azért mondtam nekik, hogy: Nem voltatok ti erre felkészülve! - ők mégis azt mondták: De nagyon jó! - és meg is vették. Ezek nagyon fontos dolgok!  

Apukádra hasonlítasz ugye?

Nagyon, de most már mindenben. Sajnos már 18 éve meghalt. Én akkor nőttem fel, mikor ő elment. A mai napig szoktam mondani a gyermekeimnek, - ha nem néznek tájamra sem és nem veszik fel a telefont – hogy az összes pénzt, amim van odaadnám azért, hogy apámmal találkozzak akár 10 percre vagy, hogy felvegye nekem a telefont. De ezt majd meg kell tanulniuk, akkor fogják látni, amikor megérzik. Sajnálatos módon dőlnek ki mellőlem a korombeliek, minden hónapra jut egy rossz hír. Ez a másik ok, amiért úgy döntöttem, hogy abbahagyom a heti rendszerességű diszkózást. Így most van időm és olyan helyekre is eljutok, ahová eddig nem tudtam, mert hétvégénként szórakoztattam.

Miért pont Kecskeméten élsz?

Szeghalmon születtem és ott is éltünk egy ideig. Édesapám miatt jöttünk Kecskemétre, mert ő lett a BKM-i Gabonának a kereskedelmi igazgatója. Először panelban éltünk és onnan ’91-ben kimentünk Ballószögre, mikor apám nyugdíjas lett. Haláláig, 2005-ig ott éltünk, utána anyu visszament Szeghalomra, mert a bátyám is ott élt. Az első házasságom alatt Kecskeméten éltem, a második alatt pedig Szombathelyen. Innentől már nem DJWallas, hanem DJVálás lettem! – somolyog Misi. Ahogy elváltam, visszajöttem Kecskemétre, mert úgy gondoltam, hogy itt a helyem!

Szeretsz itt?

Én nagyon. Sok helyen éltem, láttam is sok helyet, de Kecskemét egy jó város, igaz a szórakoztatóipara olyan, amilyen! Én még arra jó vagyok, hogy csináljak 6-8 bulit vagy fesztivált, de nem akarok többet! Szerintem a te és az én korosztályomnak még a havi egy is sok. Meg kell találni az alkalmakat, nem feltétlen karácsonykor, mert akkor a családoddal vagy. Nem is húsvétkor, mert akkor várod a locsolókat és tojást festesz. Arról nem beszélve, mit csinál az ember Valentin napon… Nem minden áron kell alkalmakra tenni. Én le tudom neked írni, hogy mik voltak a szar dátumok.

Következetes vagy, szigorú rendszer van az életedben?

Most már nagyon. Úgy érzem most vagyok a legrendszeresebb, legkiegyensúlyozottabb. Nem azért, mert gazdag vagyok, hanem azért, mert most úgy érzem mindenem ott van, ahol lennie kell, a helyén. Most úgy érzem, hogy boldog vagyok és szeretem azt csinálni, amit csinálok. A párom is olyan, mint én és ezek tök jó dolgok. Nem másokat okolok, hogy azért nem sikerült, mert akkor mi nem jó helyen voltunk együtt. Most azt érzem, hogy jó! De, hogy mi lesz 3 év múlva vagy 5-10 év múlva nem tudom.

Mi visz előre?

Nagyon fontosak a célok, de nem kell nagy célokat kitűzni. Olyan célokat tűzz ki, amiket meg tudsz csinálni és ha már azt megcsináltad, akkor kitűzhetsz nagyobbakat. Azzal van a probléma, ha egyből hatalmas célokra vágysz. A célokat soha ne úgy tűzd ki magad elé, hogy túl nagy legyen a nyomás rajtad. Nekem is volt olyan, hogy nulláról kellett kezdenem. Amikor Kecskemétre hazajöttem elmentem az Unix-hoz. Fél évig ott dolgoztam, mert tudtam, hogy az elég lesz az albérletemre és a telefonszámlámra, a diszkókból meg tudtam finanszírozni a többit. Ezután éreztem úgy, hogy el tudok jönni ingatlanozni  és jutalékos rendszerbe dolgozni, ahol nincs fixem, de ekkor már volt valamennyim, hogy ne a nulláról induljak és itt jöttek be a célok, amiket mondtam. Először 3 ingatlanom volt és 4 keresőm, akikkel rohangáltam, most már van 60 és a fél világ felhív, hogy Misi de jó, hogy te ezzel foglalkozol. Ide kell eljutni! Ezt az utat én jártam be és hiába mesélem el bárkinek, ez nagyon hosszú és rögös út volt, 30 év! Sokan azt gondolják, hogy Wallasnak milyen könnyű, hát nem…nekem sem volt az!

Nemrég láttam, hogy megosztottad az egyik főzős közösségi oldalon az elkészült csirkecomb fényképedet és sokak kérésére elmondtad, mi a titka az igazán piros sült csirkecombnak.

Minden másnap főzök. Én így vezetem le a stresszt, ezzel nyugszom le. Vannak, akik életében a főzés nyűg, de nekem meg boldogság és kiengedés. Bármikor, akár egy nagy étterembe is elmennék lefőzni, mert azért jó helyeken dolgoztam.

És mitől lett ilyen piros ez a csirkecomb?

Sör – közli laza eleganciával.

Eszembe nem jutott volna, hogy a csirkére sört öntsek!

Ez az, hogy nem kell egyből ráönteni, hanem először a grillcsirke fűszeredet keverd össze olajjal és ezt öntsd fel sörrel, majd ezzel kend be a csirkét és a legvégén öntsd rá az egész sörös keveréket. A fokhagymás dolgokat viszont később kell rárakni, mert odaég!

Köszönöm a jó tanácsodat, tuti kipróbálom!

Nagyon szívesen, és gyere el egyszer amikor otthon főzök!

Nem fogom kihagyni!