Zenés tárlatvezetés az Art Kontakt Galériában

Március 29-én nyitotta meg kapuit a Rákóczi út 4. szám alatt, az egykori Leszámítoló és Pénzváltó Bank, vagy ahogyan a fiatalabb korosztályok ismerik, a volt Szigma áruház épületében Kecskemét legújabb kiállítótere. A Kecskeméti Képzőművészek Közössége már régóta szerette volna birtokba venni a kiváló adottságokkal rendelkező teret. Balanyi Károlynak, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége elnökének a legújabb impulzust a tavaly ősszel megrendezett Művészetek Főutcája rendezvény adta, amelynek kapcsán a teremben három hónapon át volt kiállítva a kecskeméti alkotók és a szolnoki művésztelep alkotóinak monumentális, mintegy 120 művet felsorakoztató kiállítása.

Ennek lebontása után intenzíven keresték a lehetőségét az adott térben egy új galéria megnyitására, és végül célba értek: március végén megnyitották az új tárlatot. Ennek a Nyitány című kecskeméti képzőművészeti anyagnak a népszerűsítésére tartottak tegnap zenés tárlatvezetést a galériában. Az eseményen Majoros Gyula és Ulrich Gábor képzőművészek fogadták improvizatív kortárs zenével a látogatókat, majd Balanyi Károly, a KKK elnöke teremről teremre járva mondott fontos információkat a kiállított művekről és alkotóikról. Az eseményen megjelent alkotók maguk is szívesen osztottak meg további adalékokat kiállított munkáikról.

A tárlatvezetéssel bővebben foglalkozunk a jövő keddi Múzsa magazinban.