150 néptáncos vett részt a Sereglés 2025-ön Kecskeméten

A Hírös Agórától az országzászlóig vonult az a 150 néptáncos zenészek kíséretével, akik a Sereglés 2025. elnevezésű, kárpát-medencei programsorozathoz kapcsolódtak. Egyszerre egyidőben Kárpát-medence szerte 321 helyszínen sereglettek a magyar népművészek, helyiek, civil szervezetek, akik énekléssel indították el a napot. 2017-ben hozta létre a Magyar Kormány a Csoóri Sándor Programot azzal a céllal, hogy a hazai magyar és nemzetiségi, valamint Kárpát-medence szerte a magyar népművészetekkel foglalkozó közösségeket megerősítse, erősítsék és őrizzék ősi kultúránkat, fejlesszék szakmai munkájukat.

Lukács László, a Kecskemét Táncegyüttessel fogta össze a kecskeméti helyszínt, a helyi seregléshez további 6 táncegyüttes csatlakozott. A művészeti vezető beszédében arról szólt, a hagyományainkat meg kell élnünk.

Lévai Jánosné tanácsnok köszöntötte a megjelenteket. Az önkormányzati képviselő leszögezte, a Kecskemét Táncegyüttes a város kincsei.
– Említette Lukács László, hogy a mai rendezvénynek a Sereglés a címe, a nemzeti együvé tartozás megélésének a napja. Nagyon örülök annak, hogy nem csak Magyarországon, hanem a Kárpát-medencében is ugyanebben az időpontban hasonló rendezvények vannak. A szervezők célja továbbá, hogy újra bebizonyítsák, hogy Magyarországon, Kecskeméten a népművészetnek komoly közösségszervező ereje van. A hagyományok ápolása pedig mindannyiunk feladata. – mondta Lévai Jánosné.
A Csoóri Sándor Program a népművészeti ágak legjelentősebb támogatási formája szerte a Kárpát-medencében. A program az elmúlt hét éve alatt 21,77 milliárd Ft-tal, közel 12 és fél ezer pályázatot és több mint 3300 szervezetet támogatott a népművészeti mozgalom minden területén.