2025 első közgyűlése jön

A február 20-i közgyűlés megtárgyalja majd Kecskemét tavalyi költségvetésének módosítását. A friss számadatokból annyit már tudni lehet, hogy az iparűzési adóbevétel a tervezetthez képest 2 milliárd forinttal nagyobb összeg lett.
Napirenden szerepel majd a köztisztviselői állomány illetményalapjának az előírtnál jóval magasabb, 75.000 forintra emelése is.
A képviselők tárgyalnak majd az önkormányzati bérlakásépítési program folytatásáról, amelynek helyszíne ezúttal a belváros, ezen belül is a szalagházak mögötti, 60 férőhelyes parkoló lesz.
A közgyűlés dönt új utcanevekről is Alsószéktó és Felsőcsalános városrészekben, de a távhős lakások egyedi költségmegosztókkal történő felszerelésének módja is szerepel az előterjesztések között.
A tanácskozást reggel 9-órától ezúttal is élőben közvetíti a Kecskeméti Televízió. Az ott történtekről napközben a hirös.hu, este pedig a KTV híradója számol be részletesebben.