30. alkalommal díjazták a Varjú Lajos Országos Természettudományi Emlékverseny legjobbjait

Az idén is arany minősítéssel elismert Arany János Általános Iskola kórusa, Nemes Dóra zongorakíséretében a Pokahontas énekével nyitották meg a 30. Varjú Lajos Országos Természettudományi Emlékverseny díjátadóját.
Az iskola volt igazgatójának emlékére elnevezett verseny díjátadóján a gyermekek köszöntötték Engert Jakabné alpolgármestert, az önkormányzati képviselőket, valamint az iskola és a tankerület képviselőit egyaránt.
Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő ünnepi beszédében kiemelte: nagyon örül neki, hogy az iskola hű a hagyományaihoz és évek óta fenntartja ezt a természettudományi tudást igénylő versenyt, majd megköszönte a fiataloknak a részvételüket, felkészítőiknek a munkáját, végül a szülők támogatását.

A több képességterületet megmozgató versenyre nem csak Kecskemétről, hanem Lajosmizséről és Kiskunfélegyházáról is érkeztek diákok.
Az igazgató azt is elmondta, hogy a verseny népszerűsége töretlen, idén is 127 tanuló vett részt, akik közül 48-an csapatban és 27-en egyéniben mérték össze a tudásukat.
A 30. Varjú Lajos Országos Természettudományi Emlékverseny díjátadóján több zenei betét is felhangzott, többek között Varga Zsófia versfeldolgozása is, aki a névadójának unokája és egyben az Arany János Általános Iskola tanára, valamint a jelenlévők Perge Anna 8. osztályos tanuló fuvolajátékát hallhatták.

A hagyományokhoz híven a díjátadó végén kiosztották az évfolyamok egyéni győzteseinek a Szamler László által alapított Talent-különdíjakat is, a legeredményesebb iskola pedig elnyerte a vándorserleget.
Díjazottak:
Idén a csapatverseny jutalmain 9 iskola osztozott:
5. évfolyamos csapatok:
3. helyezett lett: Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola (Babkovics Gellért, Mezei Mira, Takács Nelli Mária, Walter Noémi)
2. helyezést ért el: Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola ( Butsi Botond, Dévai Hella Napsugár, Némedi-Varga Dávid, Szlanka Tamás Zalán)
1. helyezett lett: Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola ( Tahin Tamás, Kovács Milán, Arnold Szilvia, Zámbó Zsombor
6. évfolyamos csapatok:
3. helyezést ért el: Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola (Beke László, Babucsik Boglárka, Poczók Mózes Bálint, Szántó Norbert)
2. helyen végzett: Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola ( Gulyás Adél, Bán Levente, Ugrina Lelle, Kele Szabolcs)
1. helyen szerepelt: Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola (Krajcsi Sebestyén, Somodi Péter Ferenc, Filipcsei Bence, Csizmadia Zsolt Péter)
7. évfolyamos csapatok:
3. helyen végzett: Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (Rumi Noel, Herendi Zétény, Ipacs-Szabó Zsolt, Vörös Zétény)
2. helyezést ért el: Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola ( Tényi Balázs, Kurenkov Botond Borisz, Pölös Bálint, Tirol Petra)
1. helyezett lett: Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Ált. Isk. (Szabó Janka, Karádi Áron, Molnár Tamás, Dobos Levente)
8. évfolyamos csapatok:
3. helyezett: Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (Molnár Zsombor, Varga Luca, Labancz Gergő, Ugrina Bulcsú)
2. helyen végzett: Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola (Prikler Dominik Martin, Francia Villő, Rácz-Szabó Kata, Perlaki Máté Pál)
1. helyezést ért el: Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola ( Bartha Márk Ádám, Lakatos Igor, Szeleczki Zalán, Tózer-Nemes Bence)
Egyéni helyezések:
6. helyen végeztek:
5. osztály: megosztott díj: Tóth Márk - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola és Takács Nelli Mária - Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola
6. osztály: Oláh András - Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI
7. osztály: megosztott díj: Ipacs-Szabó Zsolt - Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola és Rumi Noel - Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola
8. osztály: Francia Villő - Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola
5. helyen végeztek:
5. osztály: Tahin Tamás - Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály: Kele Szabolcs - Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály: Tényi Balázs - Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
8. osztály: Bense Bíborka - Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola
4. helyen végeztek:
5. osztály: Karádi Vilmos - Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskola
6. osztály: Ugrina Lelle - Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola
7. osztály: Karádi Áron - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
8. osztály: Prikidánovics Bálint - Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola
3. helyen végeztek:
5. osztály: Zámbó Zsombor -Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály: Péter Villő - Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola
7. osztály: Molnár Tamás - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
8. osztály: megosztott díj: Bartha Márk Ádám - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola és Tózer-Nemes Bence - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
2. helyen végeztek:
5. osztály: Mezei Mira - Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola
6. osztály: Csizmadia Zsolt Péter - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola - Kecskeméti Anna – Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
7. osztály: Dobos Levente - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
8. osztály: Pasztovszki András - Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
1. helyen végeztek:
5. osztály: Némedi-Varga Dávid - Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
6. osztály: Somodi Péter Ferenc- Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
7. osztály: Szabó Janka - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
8. osztály: Lakatos Igor - Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
