8 milliós gyorssegélyt kap a várostól az SG Kecskemét Futsal

Május 26-án volt a KTV Sportmagazinjának vendége dr. Vercz Tamás, aki többek között a ScoreGoal Kecskemét Futsal nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerüléséről is beszélt. A sportszervezet ügyvezető elnöke a műsorban kijelentette, hogy a döntőbe jutott csapatot csak egy szélesebb körű összefogás menthetné meg, ő maga 50 százalék esélyt ad a csapat fennmaradására.
Mint mondta, segítségre van szükségük, „kell, hogy megmozduljon a város, kell, hogy megmozduljon a várost alkotó társadalmi közeg, megmozduljanak a vállalkozások.”
A városvezetés megmozdult, a május 29-i Közgyűlésen Szemereyné Dr. Pataki Klaudia a költségvetésmódosítás előterjesztés kapcsán javaslatot tett helyi sportszervezetek támogatására is, melyek között a kecskeméti futsal is szerepel.
A polgármester közgyűlésen elhangzott javaslata alapján az általános tartalékból helyi sportszervezetek is kapnak támogatást, közöttük az SG Kecskemét Futsal nyolcmillió forint támogatásban részesül. Annak jártunk utána, hogy ez mekkora segítséget jelent a klub számára, ki tudja-e juttatni őket a pénzügyi gödörből.
„Újabb kecskeméti csoda született - Döntőt játszhat az SG Kecskemét Futsal!” Ezzel a címmel jelentek meg beszámolók május 22-én, miután a férfi futsal felsőházi rájátszás, 9. fordulójában az SG Kecskemét Futsal legyőzte az MVFC Berettyóújfalu csapatát, és ezzel a csapat újra bajnoki döntőt játszhat a férfi futsal NBI-ben. A mérkőzés után Marko Gavrilovic sportigazgató többek között azt nyilatkozta: bízik abban is, hogy valaki, vagy valakik, akiknek feladata a kecskeméti sport menedzselése, hathatós lépéseket fognak tenni, hogy ez a klub fennmaradjon.
Ez megtörtént. A gyors segítségként várostól nyújtott 8 millió forint támogatás pozitív löketet is adhat a szombaton kezdődő döntő mérkőzéseken a csapatnak.
Hajrá Kecskemét! Hajrá kecskeméti futsal!
