90. születésnapján köszöntötték Margit nénit

90. születésnapja alkalmából finom házi süteménnyel várta ma a vendégeket Zakar Lászlóné Margitka hetényi otthonában. A városvezetés nevében Engert Jakabné alpolgármester adta át Orbán Viktor emléklapját és a városvezetés gratulációit, ajándékait. Papp Zoltán képviselő egy gyönyörű tavaszi csokorral lepte meg az ünnepeltet. Margit néni szívesen mesélt dolgos életéről. Elmondta, hogy szegény, földműves családban nőtt fel. Négyen voltak testvérek, mindenki máshová született. Ő Hetényegyházán jött világra 1936. február 27-én.

Azt is elmesélte az ünnepelt, milyen sok mindennel foglalkozott élete során. Előbb a konzervgyárban helyezkedett el, majd a tervező vállalatnál volt hivatalsegéd. Innen került a DUTÉP-hez, ahonnan 55 évesen vonult nyugdíjba. Ezután lett alapító tagja a hetényi nyugdíjas klubnak. A jó társaságban sokat kézimunkázott, sőt egy kötőversenyt meg is nyert – mesélte vendégeinek. Megmutatta azt a falvédőt is, amit maga hímzett, afféle házi áldásként, ezzel a felirattal:
„Szívemnek, lelkemnek az a kívánsága
Éljek én a férjemmel örök boldogságban.”
Ha az örök boldogság nem is, 51 közös év megadatott számukra. 2008-ban hunyt el életének párja. Három fiuk született, közülük egy már nem él. Ferenc és László a mai köszöntésen is jelen volt. Fiai hat unokával ajándékozták meg Margit nénit, és négy dédunokával is büszkélkedhet. Ma is igyekszik aktívan tölteni napjait, sok mindent elvégez otthon, de gyorsan elfárad. Az is bántja, hogy kapálni már nem tud virágoskertjében. A holnapi családi ünnepségen is fiai, unokái gondoskodnak a vendéglátásról. Neki egy dolga lesz: hogy élvezze nagy családjának büszkeségét, szeretetét.