Egy koncert, amely D-ben szólalt meg

„Fantasztikus pozitív életenergia és életerő van mindkettőjükben!” Egyik korábbi interjújában a Haydn és Mozart művészetéért gyerekkora óta rajongó Takács-Nagy Gábor vélekedett így. A nagyszerű karmester egyfajta lelki gyógyszerként tekint a két szerzőre, évek óta gyógyul és gyógyít a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein, amelyek műsorát rendre a két komponista műveiből állítja össze. A kedd esti program – amely a Filharmónia Magyarország Kodály-bérletének negyedik alkalma volt – Joseph Haydn 1785–86-ban írt hat párizsi szimfóniájának egyikével, a D-dúrral indult. A művet annak megszólaltatása előtt az est dirigense – amint azt a két évvel ezelőtti „ihletett hangulatú, ötletekben sziporkázó” koncerten is tette – néhány szóban közel hozta a hallgatókhoz. „Nagy örömmel jöttünk az Önök gyönyörű városába, Önöknek muzsikálni – mondta a néhány nappal ezelőtt Kossuth-díjjal kitüntetett karmester. – Ugye ismerik azt a mondást, hogy a zene azt fejezi ki, amit a szavak már nem tudnak, illetve a zene a népek közös nyelve. Händel síremlékén ez áll: »Itt nyugszik Händel, kinek szerzeményei érzékeny nyelvként és nem puszta hangokként szóltak, és felülmúlták a szavak erejét, az emberi szív különféle szenvedélyeinek kifejezéseire«. Úgy gondolom, hogy ez a jellemzés igaz Haydnra és Mozartra is.”

A koncert bevezető perceiben Takács-Nagy Gábor Leopold Mozartot is idézte: „Amikor vezénylek, mindig az eszembe jut, amit Ő írt 1756-ban, hogy a muzsikus első számú feladata a hallgatóság érzelmeit ide-oda mozgatni azokkal a spirituális tartalmakkal, amit az előadó minden hang, harmónia és zenei mondat mögött érez. Úgyhogy kellemes emocionális utazást kívánok Önöknek!” Az igen érdekfeszítő és vidám hangulatú gondolatok után valóban egy utazáson vehettek részt a Hírös Agóra színháztermében helyet foglaló zeneszeretők. Szellemesség, sárm, intelligens csattanók, változatosság és meglepetések a legmagasabb zenei nívón – írták a műről korábban a kritikusok, s mindezeket rendkívül érzékletesen be is mutatta a vendégegyüttes.

A hangverseny első részének második felében is egy D-ben íródott zenemű, Wolfgang Amadeus Mozart: 20. (d-moll) zongoraversenye csendült fel. A zongoraszólót a Le Temps által lebilincselőnek nevezett orosz Dmitrij Siskin játszotta, aki a 16. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen második, a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen első díjat nyert. Komoly, elhivatott zongorista, akiben a professzionalizmus természetes finomsággal találkozik – jellemezte őt a világ egyik elismertebb zongoraművésze, Jevgenyij Kiszin, s mindezt a kecskeméti nagyérdemű is átélte.

Az est második része egy kisebb ünnepséggel kezdődött. A koncert karmesterét közelgő születésnapja apropóján Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte. Ezt követően ismét egy Mozart-mű, a D-dúr („Postakürt”) szerenád hangzott el. Mielőtt azonban a zenekar elé lépett volna, néhány zenetörténeti különlegességet Takács-Nagy Gábor ezúttal is megosztott a jelenlevőkkel. „Mozart született színpadi ember volt. Azt írta az édesapjának: Tegnap bementem egy színházba, és hallgattam ahogyan hangoltak a muzsikusok. Amikor megéreztem a színház illatát, a szívem gyorsabban vert, és hirtelen arra gondoltam, hogy operát szeretnék írni.”

A kiváló karmester beszélt a közönség és az előadók kapcsolatáról is. „Körülbelül 25 évvel ezelőtt találkoztam egy briliáns pszichológussal, aki azt mondta: Gábor, amikor valaki elmegy koncertre, színházba vagy moziba, szeretne visszamenni a gyermekkorába. Önök is valahol ezekben a pillanatokban a mesét várják tőlünk.” Gondolatait Takács-Nagy Gábor egy személyes emlékét is felidézve illusztrálta: amikor egy este a négy- és hatéves lányainak fáradtan, színtelen hangon darált el egy mesét, akkor azok két perc múlva már éhesek-szomjasak voltak, „nem tudtam belevinni őket a történetbe”, ám ha mély átéléssel olvasott, akkor a gyermekei szinte a mese részeivé váltak. „Előttünk tehát a nagy kihívás, játékunkkal nekünk egy bizonyos színházba be kell hogy rántsuk Önöket. Szeretném, ha megint megélnék a gyermekkorukat, pár pillanatra!”   

A különleges bevezetés után igazi varázslatban lehetett részük a megjelenteknek. A Mozart-szerenádot a Fesztiválzenekar fantasztikus előadásában hallgatva sokaknak sikerült a vendégkarmester által kívánt időutazást megtenni. Hatalmas vastapssal köszönte meg a közönség a vendégegyüttes pazar játékát, akik az ünneplést egy újabb D-dúrban íródott darab megszólaltatásával, Mozart 11 éves korában komponált első operája, az Apolló és Hyacinthus nyitányával hálálták meg.